50 helyett 5 milliót adna Kunfehértó?

kunf2Múlt héten tárgyalta Kiskunhalas Önkormányzata a Kunfehértói Gyermek-és Ifjúsági Táborban meglévő mintegy 60%-os tulajdonrészének értékesítését. A Halasinfo megtudta, hogy a városunk által áhított 50 millió helyet a község csak 5 millió forint körüli összeget fizetne Halas kivásárlásáért.

 

Fehértó önkormányzata megvásárolná Kiskunhalas tulajdonrészért a Kunfehértói Gyermek-és Ifjúsági Táborban. Minderről múlt héten került előterjesztés városunk képviselő-testülete elé. Hogy mennyiért, arról konkrét információ nem hangzott el. Az eladni vagy nem eladni vita úgy zárult le, hogy a Képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, kérjen konkrét vételi ajánlatot a községtől, amely kapcsán az ügy újra napirendre kerülhet.

A Halasinfo megkereste Kunfehértó polgármesterét, aki azt mondta, hogy az ingatlannal befektetési céljaik vannak. Azért akarják az utolsó, halasi tulajdonrészt is megvenni, mert az ingatlanra jelentős összegeket kell költeni, amit szeretnének megtenni, de ha már költenek rá, akkor szeretnék, ha pénzük egy 100%-ban saját ingatlanban hasznosulna.

Harnóczi Sándor szerint nem tudnak több tízmilliót fizetni Halasnak. – Olyan hírek jutottak el hozzám, hogy Kiskunhalas 50 milliót szeretne kapni a tulajdonáért. Az az összeg még tárgyalási alapnak sem elfogadható számunkra.

A község vezetője hozzá tette azt is, hogy nagyságrendileg 5 millió forint az az összeg, amelyről az alkudozás elindulhat.

ha

Szóljon hozzá!