Átadták a járási hivatal új épületét Halason

Elkészült és pénteken ünnepélyes keretek között átadták a Kiskunhalasi Járási ­Hivatal megújult épületét. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal az elmúlt négy esztendőben évente több mint egymilliárd forintot költött a kormányablakok, illetve a járási hivatalok épületeire – hangzott el az avató­ünnepségen, ahol Kovács Ernő megyei kormánymegbízott, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Tallós Bálint, a halasi Járási Hivatal vezetője közösen avatta fel a kívül-belül felújított épületet – számol be a baon.hu.

A halasi kormányablak már korábban beköltözött a Szilády Áron utcai volt rendőrségi épületbe, amelynek utcafronti épületszárnyát szintén kívül-belül felújították. Néhány hónapja ugyanide költözött a NAV kiskunhalasi ügyfélszolgálati irodája is. A járási hivatal mostanáig a Köztársaság utcán álló, a halasiak körében csak kisvárosházaként ismert épülettömbben működött. A rendőrkapitányság volt épületének hátsó részét, valamint az udvaron lévő önálló B épületszárnyat egy második ütemben újították fel.

A munkálatok során a pincétől a tetőig teljesen megújult az épület. Az összes ajtót és ablakot újakra cserélték, a víz- és áramhálózatot is teljesen újraépítették, a volt rendőrségi fogdák helyén is irodákat és tárgyalókat alakítottak ki. Itt kap majd helyet a NAV új hét munkaállomásból álló ügyfélszolgálata, amely az elmúlt hónapokban kissé zsúfoltan a kormányablakkal egy épületrészben működött. Ennek az épületszárnynak a másik felébe a földszintre költözik az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztály a hatósági állatorvossal, élelmiszer-felügyelőkkel. Az emeleten pedig az úgynevezett funkcionális, kisegítő feladatokat ellátó munkatársak, illetve a hivatal vezetőinek irodái kapnak helyet. Önálló földszintes épületben működik majd a Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály – sorolta a hivatal vezetője.

Tallós Bálint szerint várhatóan április 20-ig átköltöztetik a járási hivatal még a Köztársaság utcai ingatlanban működő teljes részlegét a Szilády Áron utcai épületegyüttesbe.

Az ünnepélyes avatón Bányai Gábor országgyűlési képviselő elmondta: a magyar állam ma már képes arra, hogy nemcsak a gazdaságra, hanem az állami intézmények, hivatalok infrastruktúrájára is költsön, hogy azok, akik ott dolgoznak, illetve a hivatalokba ügyet intézni betérő állampolgárok kellemesen érezzék magukat.

További részletek itt: baon.hu / Képek: Juhász D. Géza

 

További hírek a témában
Warning: Unknown: Failed to write session data (memcached). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (127.0.0.1:11211) in Unknown on line 0