Bűnügy

Máris vádat emelnek a szalámi tolvaj ellen

Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a kiskunmajsai rendőrök az elmúlt napokban azzal a 14 éves helyi fiú ellen, akik szalámit és kolbászt lopott a zárt kamrából – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.…

Újabb pénzügyőrök ellen indult eljárás

Három hete vettek őrizetbe egy tompai vámost és két társát korrupció gyanújával, most pénzügyőrök ellen indított eljárásról érkezett hír. Egy üveg alkohol miatt bukott meg négy vámos a bácsalmási határátkelőnél. Egyikük ismerősének…

Ellopta, majd eladra Ádám a robogót

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Ádám 19 éves helyi lakos ellen. Ismeretlen tettes 2016. május 27-én a késő esti órákban az egyik…

Elkapták Istvánt a rendőrök

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság 2016. augusztus 16-án 14 óra 45 perckor őrizetbe vette K. B. István 47 éves helyi lakost, aki ellen Kecskeméti Törvényszék elfogatóparancsot adott ki.

“Szép” fogás Tompán

Egy 35 éves szerb férfi egy Mercedes gyártmányú, svéd rendszámú személyautóval 2016. augusztus 9-én 18 órakor kilépésre jelentkezett a Tompa Közúti Határátkelőhelyen. A közel tízmillió forint értékű jármű ellenőrzése során a rendőrök…

Rajtakapták Erikát…

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Erika 44 éves helyi lakos ellen. A gyanúsított 2016. július 28-án 22 óra 50 perc körül egy kiskunhalasi…

Kábítószerfogás: kokaint árult a pár

A kiskunmajsai pár ingatlanjában megtartott házkutatás során 12 darab kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomagot találtak és foglaltak le a rendőrök. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsa Rendőrőrse nyomozást indított…

Egy éjszaka, három bűncselekmény

A jánoshalmi rendőrök néhány órán belül beazonosították, elfogták és őrizetbe vették a 25 éves mélykúti férfit. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Jánoshalmi Rendőrőrse nyomozást folytat lopás vétség és garázdaság vétség…

Keresik a tulajdonost

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói egy házkutatás alkalmával több - feltehetően lopásból származó - kerékpárt találtak és foglaltak le. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 03060/813/2016 bűnügyi számon nyomozást…

Orrcsonttörés a kiskunhalasi őrzött szálláson

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség 2016. május 26-án súlyos testi sértés bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 25 éves afgán férfit, aki 2016. május 23-án a kiskunhalasi őrzött szálláson szóváltás után ököllel eltörte…