Döntetlen a keceli „bronzcsatán”

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 24. fordulójában fontos mérkőzést játszott egymással a tabella élmezőnyéhez tartozó Kecel FC és a Kiskunhalasi FC gárdája. A szoros élmezőnyben még mindkét csapatnak van esélye megszerezni a bronzérmet.

A találkozó előtt a keceliek 34 ponttal álltak a harmadik helyen a 31 pontos kiskunhalasiakat megelőzve. Az előjeleket tekintve a kiskunhalasiak álltak jobban, hiszen legutóbb hazai pályán 3-2-re legyőzték a Kiskunfélegyházát, amivel szemben a keceliek Akasztón szenvedtek 3-0 arányú vereséget. A keceliek most hazai környezetben 1-1-es (1-0) döntetlent játszottak: Eifert – Herczeg P., Horváth Á., Sendula J., Urlauber, Nagy G., Vata, Nagy E., Sendula P., Varga, Bajnok. Edző: Kis Péter. Mindkét csapat nagyon szervezetten játszott a mérkőzésen és elsősorban a pálya közepén folyt nagy küzdelem.

A 13. percben Nagy Előd játszotta tisztára magát a bal oldalon és az alapvonalról visszapasszolt labdáját Bajnok Noel helyezte a kapuba (1-0). A gól után sem változott a játék képe és az első félidőben kevés valamirevaló gólhelyzetet jegyezhettünk fel. A szünet után két nagy helyzete is volt a kecelieknek, de nem tudták növelni az előnyüket és eldönteni a találkozó sorsát. A kihagyott helyzetek a 63. percben bosszulták meg magukat, amikor egy előre ívelés után a kapunak háttal álló Dordevic csúsztatott bele fejjel a labdába, ami a kapu bal alsó sarkában kötött ki (1-1). A mérkőzés hajrájában több nagy gólszerzési lehetőség volt mindkét kapu előtt, de újabb találat már nem született.

A találkozó igazságos döntetlennel zárult, aminek köszönhetően a keceliek megtartották 3 pontos előnyüket riválisukkal szemben a bronzéremért folyó csatában.

Kép és szöveg: vira.hu, Filus Tibor

További hírek a témában
Warning: Unknown: Failed to write session data (memcached). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (127.0.0.1:11211) in Unknown on line 0