Egyházmegyei közösségi napot tartottak Kiskunhalason

„Hűség keresztény hitünkhöz, hűség magyarságunkhoz” mottóval rendezték meg Kiskunhalason a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye ifjúsági napját november 5-én, szombaton a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium kollégiumában.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében negyedik alkalommal szervezték meg a találkozót, amelyen az egyházmegye tizenhét településének fiataljai vettek részt, de a határon túlról, Szabadkáról is érkeztek vendégek. A találkozó mottóját Böjte Csaba gondolata ihlette, aki szerint a keresztény vallásgyakorlat lanyhulása és az európai nemzetek társadalmi-kulturális elgyengülése okozza, hogy nem tudjuk kellő hatékonysággal és emberséggel kezelni a jelen problémákat. Hogyan vehetnénk komolyabban a vallási kötődésünket? Mi minden veszélyezteti a keresztény hit erejét és tisztaságát, illetve a nemzetünk iránti helyes elköteleződést? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a találkozó fiataljai.15046308_1300135830019434_1265118252_n



A szentmisében Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek kiemelte, hogy az ’56-os forradalom évfordulója és Szent Imre herceg ünnepe különösen is aktuálissá teszi a felvetett témát. A szentmisét Finta József főegyházmegyei általános helynök, kiskunhalasi plébános előadása követte, majd csoportbeszélgetések és csoportmunka segítségével mélyítették el a fiatalok a hallottakat. A nap során Hatházi Róbert ifjúsági referens az egyházmegye fiatalabb korosztályoknak szervezett programjairól tartott beszámolót, amelyet Sáli Levente kiskunhalasi festőművész homok animációja követett, kapcsolódva az összejövetel központi gondolatához.

Halasinfo

Szóljon hozzá!