Eltűnt Zsikó Lászlóné: Kiskunhalasra indult, de oda nem érkezett meg

Eltűnés miatt keresik a Csongrád és a Bács megyei rendőrök Zsikó Lászlóné Barna Arankát, aki csütörtök reggel indult el üllési otthonából Kiskunhalasra, de oda nem érkezett meg.

Utoljára reggel 8 óra 15 perckor látták Üllésen – közölte a rendőrség. Az eltűnt asszony családja a Baon.hu érdeklődésére elmondta, hogy súlyos cukorbetegségben szenved, otthonról úgy ment el, hogy nem vitte magával a szükséges inzulin adagot, amelyet azóta már meg kellett volna, hogy kapjon.

A rendőrség az állampolgárok segítségét is kéri a 44 éves Zsikó Lászlóné tartózkodási helyének felkutatásában. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint az asszony 2017. május 25-én, csütörtök reggel nem sokkal 8 óra után üllési otthonából, egy fekete színű NUK-016 hatósági rendszámmal ellátott Renault Grand Senic típusú autójával dolgozni ment Kiskunhalasra. A hozzátartozók elmondása szerint a kiskunhalasi Tesco áruházba tartott, ahol boltot üzemeltet, oda azonban nem érkezett meg. A rendőrség és a hozzátartozók közlése szerint a nő, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról.

Zsikó Lászlóné körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú 55-60 kilogramm. Haja barna, szőke melírokkal, váll alá érő, amit feltupírozva hord. Szeme szintén barna. A Szegedi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható asszonyt felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a 06-62-562-400 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

baon.hu, Pozsgai Ákos

Szóljon hozzá!