Ez azért mindenkinek jó lenne – Ismét az M9-es továbbépítését sürgeti a Jobbik

Az M9-es gyorsforgalmi út története közel két évtizedre nyúlik vissza. A tervek szerint az ország keleti és nyugati felét összekötő pálya Kiskunhalast és környékét is érintené, azonban térségünkben 15 éve nincs előrelépés.

Az útnak számtalan pozitív hozadéka lehetne, amely a várakozások szerint megmutatkozna új befektetők idecsábításában, az infrastrukturális fejlesztésekben és új munkahelyek létrejöttében is.

Farkas Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője korábban is több alkalommal kérte számon a kormányt az építkezést illetően, most parlamenti felszólalás keretében érdeklődött az Országgyűlésben.

Mi lesz az M9-es autópálya Bács-Kiskun megyei meghosszabbításának sorsa?

Mi lesz az M9-es autópálya Bács-Kiskun megyei meghosszabbításának sorsa?Folytatva az előző ciklusban végzett gyakorlatomat, a választókerületem egyik problémáját hoztam az Országgyűlés elé. Az M9-es autópálya meghosszabbítása érdekében szólaltam fel a Parlamentben, amely nemcsak az úthálózat-fejlesztést, de munkahelyteremtést is magával vonna.

Gepostet von Farkas Gergely am Mittwoch, 13. Juni 2018

 

Háttérinformációk az M9 gyorsforgalmi út további támogatásának kezdeményezéséről

Az “M9” Térségi Fejlesztési Tanács 2015. február 27-én Zalaegerszegen tartott ülésén tartott tájékoztatót Gecse Gergely, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztályának referense az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program állásáról, a tervezett 2014-2020-as közlekedési fejlesztésekről.
A Tanács a tájékoztató elfogasával egyidejűleg határozott arról is, hogy továbbra is szorgalmazza az M9 gyorsforgalmi út teljes szakaszának megvalósításához szükséges tervezési források megteremtését.Dr. Pál Attila, a Tanács elnöke Dr. Seszták Miklós nemzeti fejelsztési miniszternek írt levelében kérte, hogy a minisztérium szíveskedjék megtenni a szükséges lépéseket az M9 gyorsforgalmi utat érintő tervezési tevékenységekhez szükséges forrás biztosítására és támogassa, az M9 gyorsforgalmi út megvalósítását.

A Tanács elnöke egyúttal kérte, hogy a minisztérium a tárgyi fejleményekről és intézkedésekről szíveskedjék folyamatosan tájékoztatni az „M9” Térségi Fejlesztési Tanácsot.

A Tanács egyúttal kezdeményezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternél, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a 2014-2020 közötti uniós ciklusban biztosítsa az M9 gyorsforgalmi út teljes nyomvonala vonatkozásában szükséges valamennyi tervezési munka elvégzésének forrását.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter válaszlevelében jelezte, hogy az M9 gyorsforgalmi út részét képezi a gyorsforgalmi- és a főúthálózat hosszú távú fejlesztési programjáról szóló és nagytávú tervéről szóló  1222/2011. Korm. határozat projektlistájának.

További hírek a témában
Warning: Unknown: Failed to write session data (memcached). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (127.0.0.1:11211) in Unknown on line 0