Felavatták a bokszolók emlékhelyét Kiskunhalason – GALÉRIA

Kiskunhalas ökölvívó sportja idén ünnepli létrejöttének 70. évfordulóját. Ez alkalomból emléktáblát avattak mindazok tiszteletére, akik az elmúlt években bokszolóként öregbítették  a város és a Halasi Box Club hírnevét. A rendezvényen jelen volt Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, amatőr és profi Európa-, és világbajnok bokszoló is.

A 70 év tiszteletére elhelyezett táblán, a halasi bunyó megteremtője, ­Csenki Ferenc emlékének is tisztelegnek, aki 1947-ben megalapította Kiskunhalasi AC ökölvívó szakosztályát. A Pro ­Urbe díjas edző, aki 2010-ben hunyt el 88 éves korában, anno­ így nyilatkozott: „Több gyerekből nemcsak sportolót, hanem embert is kellett faragni. Volt, akit én vettem rá, hogy végezze el az iskolát, majd munkát is szereztem neki. Másokat a családi életre kellett megtanítani.”

– Csenki Feri bácsi nélkül mindez nem jöhetett volna létre, mi ma csak azt visszük tovább, amit ő elkezdett. ­Feri bácsi­ emberi tartását, tisztességét és edzői, nevelői pályafutását a város ­díszpolgári címmel ismerte el. Mi egy kis, vidéki utánpótlás-nevelő egyesület vagyunk. Büszkék vagyunk azokra, akik itt bokszoltak, azokra is, akik halasiként másutt folytatták a pályafutásukat. Emlékeznünk kell, emléket őriznünk illik – mondta el Mester Sándor, a Halasi Boksz Club titkára.

Az emléktábla az ­egykori Sernevál/Ezerjó épületére került. Egy halasi kőfaragómester, Pap ­Csaba, és egy volt halasi válogatott ökölvívó, Kozma ­Anita – aki jelenleg szobrász tanszakos egyetemi hallgató – közös munkája.

baon.hu, Tapodi Kálmán/Halasinfo
Képek: Juhász D. Géza

 



Szóljon hozzá!