Ha minden jól megy, átállhat a városi távhő a geotermikus fűtésrendszerre

Jelenleg folynak annak a geotermális kútfúrásnak a munkálatai Kiskunhalason, amelynek köszönhetően a földgázra támaszkodó fűtésrendszert geotermikus energia alapú távhőrendszer válthatja fel.

A projekt megvalósító EU-FIRE Kft. és Kiskunhalas Város Önkormányzata helyszíni bejárással egybekötött sajtótájékoztatót tartott a kutató fúrás helyszínén a volt Levi’s gyár melletti területen.
Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere annak a reményének adott hangot a sajtótájékoztatón, hogy a korábbi évek sikertelen kezdeményezései után, most eredménnyel járnak majd a geotermális energiára való átállás érdekében tett erőfeszítések.

A program megvalósítására létrehozták a Kiskunhalasi Geotermikus Projekt Kft.-t, amelyben az EU-FIRE Kft. 85 százalékos, Kiskunhalas Önkormányzata pedig 15 százalékos tulajdoni aránnyal rendelkezik.
A projekt jelenlegi állásáról Kovács Péter, az EU-FIRE Kft. stratégiai igazgatója elmondta: jelenleg közel két kilométer mélyen tartanak a kutatófúrással, az eddigi eredmények pedig biztatóak. Az 1820 méteres mélységnél végzett mérések szerint 93 Celsius fokos vizet mértek, amely a szakember szerint jó eredmény. Várhatóan 2000-2400 méter mélységig fognak fúrni, ahol 100-115 Celsius fok körül lesz a kifolyó víz hőmérséklete, amelyet a helyi távhőrendszerben szeretnének hasznosítani.

A kutatófúrás eredménye két hét múlva várható, addigra fejezik be a fúrási munkálatokat. Kedvező eredmények esetén a mostani kutató fúrást végző szerkezetet termelésre is át tudják állítani, így a város távhőközpontjáig tartó összekötő vezetékrendszer kiépítését, valamint a felszíni létesítmények megépítését követően, nagyjából egy év múlva akár át is állhat a város a jelenlegi földgázalapúról a geotermikus fűtésrendszerre.

A projekt teljes költsége több mint 1,351 milliárd forint, amelyből közel 460 millió forintot az EGT Alap finanszíroz.

Halasinfo/Fotó: Juhász Géza

További friss hírek