Ha tud, segítsen!

Szombaton leégett egy keceli fiatal házaspár családi házának nagy része. A fiatalok, akik egy kétéves kisfiúval éltek a házban, hitelből vették az ingatlant. 

Simon László, a kiskunhalasi származású édesapa a Halasinfónak elmondta, nem tartózkodtak otthon, éppen rokonoknál voltak vendégségben amikor a baj megtörtént. A kazánházban keletkezett a tűz, onnan terjedt tovább a melléképületre, kamrára és a főépületre is. Az épület nagy része a tűz martaléka lett, de a tűzoltók gyors és hatékony közbelépésének köszönhetően a ház lakórészében nem esett nagy kár. Gáz és villany most nincs az épületben és a tetőszerkezet megmaradt részét is cserélni kell, mert a faszerkezet teljesen átszenesedett.

Szerkesztőségünk megkereste a település polgármesterét Haszilló Ferencet, aki ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat segítséget fog nyújtani a szerencsétlenül járt családnak.

– Minden segítséget szívesen fogadunk, elsősorban építőanyagra, faanyagra, cserépre lenne szükségünk – mondta el Simon László. Vasárnap reggel már megkezdték a bontási munkálatokat a rokonok és barátok segítségével.

Akinek módjában áll, és szeretne bármilyen módon segíteni a fedél nélkül maradt családnak, az keresse meg őket személyesen vagy hívja a következő telefonszámot: 06-70-420-8078



Ez is tetszhet