Halálos baleset: Kiskunhalasi diákok buszának csapódott egy autó Erdélyben – VIDEÓ + KÉPEK

Szörnyű tragédia részese volt a kiskunhalasi diákokat szállító busz. Körösgégény belterületén egy kanyarban a Szilády Áron Református Gimnázium csoportját szállító autóbusszal frontálisan ütközött egy személyautó. A gépkocsiban utazók közül egy személy a helyszínen életét vesztette, ketten kórházba kerültek a Maszol.ro beszámolója szerint. A halasi diákcsoportot vezető Bíró Emőke tanárnőtől kapott tájékoztatás szerint a buszon utazók közül senkinek nem esett baja.

Az autó péntek délután háromnegyed három tájban a Bihar megyei Körösgégény belterületén Nagyvárad felé tartott, amikor a sofőr túl nagy sebességgel vett be egy kanyart és a gépkocsi átsodródott a baloldali sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező, a halasi gimnazistákat és kísérőiket szállító magyar rendszámú autóbusszal.

A romániai hírportálok vezető hírben számoltak be a tragikus balesetről. A Maszol.ro beszámolója szerint a gépkocsit vezető 34 éves férfi a helyszínen meghalt. A 28 éves feleségét, valamint az 5 és 9 éves kislányait súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba.

A magyar buszon 28 fő utazott, senki nem sérült meg, az ijedtségen és az átélt élményeken kívül senkinek nem esett baja. Köszönhető annak is, hogy a buszon mindenki be volt kötve, a gyerekek is a helyükön ültek, fegyelmezettek voltak utazás közben – tudtuk meg Bíró Emőkétől, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium tanárnőjétől, aki a balesetről azonnal értesítette a gimnázium igazgatónőjét.

Accident grav pe DN 1, în localitatea Gheghie

Un grav accident de circulaţie s-a petrecut vineri, pe DN 1, în localitatea bihoreană Gheghie. O maşină înmatriculată în Bihor s-a lovit frontal cu un autocar cu numere de Ungaria.Sursa video: Roitan Ádám

Gepostet von Bihoreanul am Freitag, 15. Juni 2018

Az autóroncsot és az összetört autóbuszt is egy Nagyváradi telephelyre szállították, ahol a román rendőrség, szakértők bevonásával fogja megvizsgálni mindkét járművet. A magyar busz 24 éves vezetőjét is meghallgatták a nagyváradi rendőrkapitányságon.

A halasi gimnázium pedagógusa a baon.hu érdeklődésére elmondta, hogy a kiránduláshoz az autóbuszt biztosító mélykúti vállalkozás vezetője rövid idő alatt intézkedett és Debrecenből indult értük egy mentesítő járat. Több mint öt órás késéssel tudták folytatni útjukat Magyarország felé, a csoport szombat hajnalban érkezett haza Kiskunhalasra.

baon.hu, Pozsgai Ákos/ Képek: ebihoreanul.ro

További friss hírek