Halasi sikerek a zsanai lovasversenyen

zsana2Idén tizennegyedik alkalommal került megrendezésre a díjugrató lovasverseny Zsanán, a helyi önkormányzat valamint a környező települések vállalkozóinak támogatásával.

A versenyre minden évben számos halasi lovas látogat ki, és a népes mezőnyben képviselik városunkat. A Kiskunhalasi Lovasbandérium három lovasa tovább folytatta az elmúlt hetek sikeres szereplését.

B/1 a kategóriában kibérelve a dobogót a Bandérium számára első helyen végzett Szőke Zsófia, második lett Kis Evelin, Szerbin Bernadett pedig a harmadik helyezésért járó kupának örülhetett. B/1 c kategóriában pedig hibátlan lovaglással és nagyszerű idővel utasított mindenkit maga mögé Kis Evelin, Szőke Zsófia pedig hatodikként végzett.

„Az elmúlt napok időjárás rengeteg helyen okozott problémát a versenyszervezőknek, de szerencsére Zsana nem volt köztük. Hibátlan talajt biztosítottak a lovasok számára, nagyszerű verseny volt.

A Bandérium lovasai pedig remekül szerepeltek ismét” –értékelte a rendezvényt Rózsahegyi Róbert a Kiskunhalasi Lovasbandérium elnöke.

A verseny eredményei:

B/0:

 

1 Füzér Gábor GUCCIO /E.VARSÁNY/ Kiskunhalasi LTSE
2 Nagy Sándor CHARITY Határör Dózsa SE
3 Fazekas István T. T. VIKI Határör Dózsa SE
4 Nagy Sándor COLGHANA Határör Dózsa SE
5 Tóbiás Szilvia CELESTA Kiskunhalasi LTSE
6 Nagy Sándor RÁHEL Határör Dózsa SE

B/1 a:

 

1 Szőke Zsófia WILD ROSE Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület
2 Kis Evelin HANNA Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület
3 Szerbin Bernadett RÁHEL Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület
4 Mihálovics Szandra FRÉZIA M és Társa Szabadidő és SE

B/1 c:

 

1 Kis Evelin HANNA Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület
2 Fodor Gábor ELENA Equirria Lovasklub
3 Mihálovics Erika CSILLAG M és Társa Szabadidő és SE
4 ifj. Bánfi Vilmos DANTE Korona Ménes LE
5 Bölecz Virág Ráhel KORNÉLIÓ Kiskunhalasi LTSE
6 Szőke Zsófia WILD ROSE Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület

B/2 ifi:

 

1 Lehotai Máté CALOT B&H Lovasklub
2 Kiss Kamila AMAZING M és Társa Szabadidő és SE
3 Mihálovics Erika CSILLAG M és Társa Szabadidő és SE

B/2 nyitott:

 

1 Fodor Gábor FANDANGO Equirria Lovasklub
2 Fodor Gábor OKKER Equirria Lovasklub
3 Füzér Gábor VESZTA Kiskunhalasi LTSE
4 Peti Fanni CARUSÓ Tisza- mente Alapítvány
5 ifj. Bánfi Vilmos DANTE Korona Ménes LE
6 ifj. Bánfi Vilmos LAMOUR Korona Ménes LE

B/3 nyitott Suti István emlékére:

 

1 Marton András PM DIAMANTINA Airvent Lovas Club
2 Babó Szilvia PM BELLE AMIE Airvent Lovas Club
3 Balogh Zsófia MADRIGÁL Pusztaszántói LSE
4 Krivinger Krisztián PRIMADONNA Prosper LK
5 Bozsóky Barnabás CHARLOTTE Pellet Hungary Kft
6 Füzér Gábor DUCHE Kiskunhalasi LTSE

 

Fokozatos nehézségű versenyszám:

 

1 Balogh Zsófia MADRIGÁL Pusztaszántói LSE
2 Marton András PM FAIRPLAY Airvent Lovas Club
3 Bozsóky Barnabás CHARLOTTE Pellet Hungary Kft
4 Tuska Pál RÁDIHÁZA ALFA Határör Dózsa SE
5 Marton András PM DIAMANTINA Airvent Lovas Club
6 Füzér Gábor FILIBERT (E.CANADA) Kiskunhalasi LTSE

 



Szóljon hozzá!