Varga Kata, Christ Izabella, Király Anna, Kiss Virág és Miklósi Fanni Csontos Kristóf edzővel.

Halasi úszók Vásárhelyen: Új egyéni csúcsok születtek, és éremben sem volt hiány

TYR – Hód Faktor Kupa országos úszóverseny, 2018. febr. 10-11. Hódmezővásárhely – Új fordulat a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület életében, hogy Horváth Zsolt helyett, február 1-től Novotny Attila felügyelete alatt új kolléga irányítja a kiscsoport edzésmunkáját. Csontos Kristóf személyében egy olyan fiatal pályakezdő kollégát köszönthetünk városunkban, aki edzőpartnerként éveken keresztül Gyurta Dani felkészülését segítette, az utóbbi egy évben pedig Nagy József világszerte elismert, kiváló mellúszó edző keze alatt pallérozódott.

A soron következő felmérő verseny, a Hódmezővásárhelyen megrendezett Tyr-Hód Faktor elnevezésű országos megméretés volt, ahol a 13-15 éves versenyzőink szerepeltek reményteljesen. A februári alapozó munkának megfelelően a versenyzők sorozatterheléses programot úsztak. 6 versenyzőnk 48 alkalommal rajtolt a program során, az állóképességi sorozat végére pedig a kiválóan teljesített 1500m-es gyorsúszás tette fel a koronát.

Mindezek ellenére a nevezett versenyszámok több mint egyharmadában egyéni csúcs született, és az összevont értékelésnek köszönhetően nem az éremhalmozás volt a cél, de Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Merkbau Kft. támogatásával készülő versenyzőink így is 2 arany, 3 ezüst, 5 bronzérmet és 25 pontot érő helyezést szereztek.

Dobogós és pontszerző helyezések

KISS VIRÁG (2005) az egy évvel idősebbek között – 2 arany – 50m hát, 1500m gyors, 1 ezüst – 100m pillangó, 2 bronz – 50m pillangó, 100m gyors, 4. hely – 200m mell, 200m pillangó

MIKLÓSI FANNI (2005) az egy évvel idősebbek között – 1 ezüst – 200m hát, 4. hely – 100m pillangó – 5. hely – 1500m gyors, 6. hely – 100m gyors, 7. hely – 50m gyors

KIRÁLY ANNA (2006) 2 bronz – 100m hát, 200m hát, 4. hely – 50m pillangó, 7. hely – 100m mell, 8. hely – 50m mell


VARGA KATA (2003) az abszolút mezőnyben – 4. hely – 1500m gyors, 5. hely – 100m pillangó, 7. hely – 200m pillangó, 8. hely – 200m gyors

CHRIST IZABELLA (2005) az egy évvel idősebbek között – 6. hely – 100m hát, 200m pillangó, 7. hely – 100m pillangó, 8. hely – 50m mell, 50m pillangó

FÜLÖP BIANKA (2003) az abszolút mezőnyben – 6. hely – 50m gyors

Összesítés: 2 arany-, 2 ezüst-, 4 bronzérem és 25 pontszerző helyezés

 

Juhászné Kleczli Katalin