Komoly veszélyre hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem

Fotó: Szabó Dániel/Napi.hu

A fűtési szezon kezdete miatt fontos a fűtőberendezések, a kémények ellenőrzése, illetve megfelelő szén-monoxid-érzékelő beszerzése – jelentette ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1 csatorna hétfői műsorában.

Hajdu Márton szerint a fűtőberendezés, például kazán ellenőrzése a tulajdonos feladata, míg a kémények kontrollját ingyenesen elvégzik “sormunka” keretében a kéményseprők Fontos, hogy a lakók biztosítsák a kéményseprők bejutását az ingatlanba. Erre két időpontot kapnak, ha egyik sem jó, akkor egy harmadik egyeztetésére is nyílik lehetőség, ám ekkor már kiszállási díjat kell fizetni.

Hangsúlyozta, hogy életmentő lehet a megfelelő szén-monoxid-érzékelő beszerzése. A megbízható készülékek listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján, sőt azokat is feltüntetik, amelyek nem megfelelően működnek.

A készülék riasztása esetén az első feladat a fűtőberendezés kikapcsolása, azt követően a legfontosabb az ajtók és ablakok kinyitása, illetve az, hogy mindenki hagyja el az átszellőzés befejeződéséig az ingatlant – sorolta Hajdu Márton.

Fotó: Szabó Dániel/Napi.hu

További hírek a témában
Warning: Unknown: Failed to write session data (memcached). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (127.0.0.1:11211) in Unknown on line 0