“Legszebb stand” díjat nyertek a Dinamikus Technikusok Budapesten

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a 13.d osztályos mezőgazdasági technikusok elindultak a Junior Achievement Magyarország (JAM) pályázatán, ahol diákvállalkozásokat kell alapítani és működtetni, a munka eredményét pedig többek között közös vásárokon lehet bemutatni.

Március 11-én Budapesten került sor a JAM Diákvállalkozások Tavaszi Vására és Versenye nevű rendezvényre, ahová az ország minden pontjáról érkeztek lelkes fiatalok, hogy bemutassák munkájukat. A Tekót képviselő Dinamikus Technikusok saját termesztésű palántákat kínáltak eladásra és büszkén mondhatjuk, volt is kereslete a minőségi szaporítóanyagnak. A színes kínálatban fűszer- és konyhakerti növények egyaránt helyet kaptak.

Mivel a vásár egyúttal verseny is volt, a nap folyamán szakértő zsűri pontozta a vállalkozásokat különböző szempontok alapján. A délutáni eredményhirdetést így mindenki nagy izgalommal várta. A “Legszebb stand” különdíj kihirdetésénel aztán elhangzott a Dinamikus Technikusok neve! Nem hiába készültek tehát napokon keresztül a Tekós fiatalok a különféle dekorációkkal, a végeredmény önmagáért beszél.



A pályázat ezzel még nem ért véget, a diákvállalkozás továbbra is működik, amit a Facebookon bárki figyelemmel követhet. Sőt, akinek a tavaszi jó idő közeledtével megjött a kedve a veteményezéshez, nyugodtan keresse fel palántákért a Dinamikus Technikusokat.

IMG_03271

teko.hu, Dávid Géza

Szóljon hozzá!