Lezárt akta: balesetet okozott a sofőr

A kép illusztráció

A kiskunhalasi rendőrök vádemelési javaslattal fejeztek be több közlekedési bűncselekmény ügyében folytatott nyomozást – közölte Árvai Edina, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kiskunhalason, a Tulipán utcában 2016. július 26-án 17 órakor egy Mercedes Vaneo típusú személyautójával közlekedett egy 55 éves nő a Keceli út felől. Haladása során balra kanyarodott a Gyárfás utcába, amikor az ott közlekedő 65 éves kerékpárost – a megalapozott gyanú szerint a kanyarodásra vonatkozó szabályok megsértése miatt – elütötte. A baleset következtében a kerékpárt hajtó nő nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A kiskunhalasi rendőrök a személygépkocsi sofőrjét – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az ügyészség felé.

Halasinfo

További hírek a témában
Warning: Unknown: Failed to write session data (memcached). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (127.0.0.1:11211) in Unknown on line 0