Malenkij robot vándorkiállítás Balotaszálláson

„…Megérkezvén, egy hosszú fadeszkán kellett a partra mennünk. Mindent hó borított. Egyszerre az egész szállítmány nekiesett a hónak és ette, szürcsölte, habzsolta a piszkos hólevet. Elfelejtettem, hogy milyen hideg van és én is, mint az őrült ettem a havat.” – szól az egyik visszaemlékezés az 1945-től szovjet területre kényszermunkára ártatlanul elhurcoltak tragédiájáról.
A kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület szervezésében, 2016 őszétől iskolákba viszik el a vándorkiállítást, amelyben a malenkij robot nemzetközi, magyarországi és kiskunhalasi vonatkozásait ismerhetik meg. Az második állomáson, 2016. szeptember 27-én, délelőtt a balotaszállási Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Balotaszállási Tagiskolájában nyílt meg a tárlat. Végső István történész nyitotta meg a kiállítást, és Kovács Kitti történelem szakos tanár köszöntötte a kezdeményezést.
„A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve” részeként valósul meg a programsorozat. A kiállítás 2017. januárig utazik a Kiskunhalasi Járásban.


Fotók: Pásztor Gergely

Szóljon hozzá!