Rekkenő hőségben rendezték a srandfoci döntőjét. Fotó: Molnár Gyula

Második lett a kiskunhalasi csapat a Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokságon

A hétvégén játszották a XXII. Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokság döntő mérkőzéseit. Idén huszonnégy csapat nevezett a bajnokságra, a döntőben tizennyolcan küzdöttek a vándorkupáért – tették mindezt a negyvenfokos hőségben, a paksi strand forró homokjában. 

A tavalyi győztes paksiaknak idén nem sikerült a címvédés. Most a kilencedik helyen végeztek, miután a pécsi hivatásos tűzoltók csapata ellen vívott kemény küzdelemben 4:2-re alulmaradtak.

Az elődöntőben a dombóváriak fogadták Kiskunhalas csapatát, a jászberényiek pedig a Dunaferr együttesét. Ebből a csatából Kiskunhalas és Jászberény került ki győztesen, így Dombóvár a Dunaferr-rel küzdött meg a harmadik helyezésért, a viadal eredménye 4:1 lett az Dombóvár javára.

A vándorkupát végül a Jászberény Öregfiúk csapata nyerte el, miután a fináléban 3:1-re legyőzte Kiskunhalas együttesét.

A bajnokságon a különleges teljesítményeket is díjazták. A legtöbb gólt Tóth István, a Jászberény Öregfiúk tagja lőtte, míg a torna legjobb játékosa a dombóvári Juhász István lett.



A kiskunhalasi Borbás Roland kapuját tudták a legkevesebbszer bevenni, míg a legsportszerűbb csapatnak járó elismerést a legkevesebb személyi hibával játszó szekszárdiak zsebelhették be. – kaptuk hírül a megyei katasztrófavédelemtől.

A torna végső sorrendje:

1. Jászberény Öregfiúk
2. Kiskunhalas
3. Dombóvár HTP
4. Dunaferr
5. Szekszárd HTP

szoljon.hu

Szóljon hozzá!