Megkéselte a felesége új élettársát egy keceli férfi

Illusztráció: Northfoto

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 33 éves keceli férfi ellen, aki 2017. október 3-án hajnalban Kecelen egy késsel felfegyverkezve betört felesége új élettársának otthonába és többször megszúrta a férfit.

A 33 éves vádlott és felesége házasságából hat gyermek született. Kapcsolatuk azonban 2017 elején elsősorban a vádlott italozása miatt megromlott, ezért az asszony a gyermekekkel együtt elköltözött és rövidesen élettársi kapcsolatot létesített egy másik keceli férfivel. A vádlott ezt nem akarta tudomásul venni, ezért kérleléssel és fenyegetéssel próbálta elérni, hogy felesége visszaköltözzön hozzá, azonban ez nem vezetett eredményre.

A vádlott 2017. október 3-án hajnali 1 óra körül ittasan és nyugtató gyógyszerek hatása alatt magához vett egy törött hegyű kést és elment felesége új otthonához, hogy bosszút álljon az asszony új élettársán. Átmászott a kerítésen, majd a bejárati ajtó hiányzó üvege helyén benyúlva kizárta a lakás bejárati ajtaját. Ezután a hálóhelyiségben alvó élettárshoz lépett és a késsel megszúrta a mellkasát. A felriadó férfi kérdőre vonta a vádlottat és felugrott az ágyból, mire a vádlott a késsel a kezében hátrálni kezdett. A hangoskodásra felébredő asszony a vádlottat az élettársa segítségével megkísérelte kilökdösni a lakásból, de a vádlott eközben a késsel több szúrást ejtett az élettárs arcán, felsőtestén és mindkét karján.

Az élettárs megpróbálta kivenni a kést a vádlott kezéből, de ez nem sikerült. Ekkor a kályháról felkapott egy vasfazekat és azt a vádlott fejéhez vágta. Ezután sikerült a vádlott kést tartó jobb kezét elkapnia, majd folyamatos dulakodás közben kikerültek az előszobába, ahol ráestek a kanapéra, miközben kölcsönösen ütlegelték egymást. Végül sikerült a férfinek kicsavarni a kést a vádlott kezéből, amit az asszony biztonságba helyezett, majd átszaladt a szomszédba segítséget kérni.

A kiérkező mentők a megkéselt férfit és a vádlottat kórházba szállították, majd utóbbit a rendőrök még aznap őrizetbe vették. Az élettárs a karjain, az arcán és a mellkasán 8 napon belül gyógyuló, szúrt és metszett sérüléseket szenvedett. A késelés miatt a mellüreget is megnyitó életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna, ennek elmaradása nem a vádlotton múlott. A vádlott a dulakodás során az asszonynak, illetve a jogosan védekező élettárs a vádlottnak 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott. A megkéselt élettárs és az asszony magánlaksértés, illetve könnyű testi sértés miatt is kérték a vádlott megbüntetését.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletén kívül magánlaksértés bűntettével és könnyű testi sértés vétségével is vádolja. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Bács-Kiskun Megyei Főügyészség

További hírek a témában
Warning: Unknown: Failed to write session data (memcached). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (127.0.0.1:11211) in Unknown on line 0