Nagyon közel jön hozzánk egy aszteroida!

A pályaadatok szerint a legközelebbi pozícióján mindössze 17 ezer kilométerre lesz a Földtől, ami kevesebb, mint a Föld-Hold távolság 5%-a. A NASA számításai szerint március 5-én fog a Föld mellett elhaladni a 2013TX68 jelű aszteroida.

Az objektum a csillagászok szerint nagyjából 45 méteres, a tömege 130 ezer tonna lehet, és jelenleg is óránként 52 ezer kilométeres sebességgel tart felénk. A NASA igyekszik megnyugtatni mindenkit, hogy az ütközés esélye elhanyagolható. Ez nagy szerencse, mert ha mégis nekünk ütközne az 2,5 megatonnás becsapódást jelentene, és a szakértők szerint a hírhedt tunguzkai eseményhez hasonló pusztítást végezne. Összehasonlításképpen: a második világháborúban elhasznált összes robbanóanyag, beleérte a Japánra dobott két atombombát is, 3 megatonna energiájú volt összesen.

A 2013TX68-at, ahogy a kódjele is mutatja, 2013-ban fedezték fel, akkor a Földtől 2 millió kilométerre húzott el. Legközelebb 2017 őszén fog erre járni, az akkori becsapódás esélyét a NASA-nál 1:250-re becsülik. Ezután sokáig nem fogjuk viszontlátni, 2046–ban, majd 2097-ben látogat majd meg újra.

forrás: index.hu

További hírek a témában
Warning: Unknown: Failed to write session data (memcached). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (127.0.0.1:11211) in Unknown on line 0