Országos 2. helyen a Sziládys matematikusok!

A Református Iskolák Országos versenyében egyéni helyezések alapján a rendkívül előkelő 2. helyet szerezte meg a Szilády csapata, melyet a Figura Márton 7.-es, Baranyai Brúnó 8.-os, Varga Luca 9.-es, Klem Zsolt 10.-es, Tóbiás Anna 11.-es valamint Szabó Ezékiel 12.-es tanulók alkotta csapat érte el.

2018 március 2-án és 3-án került megrendezésre immár huszonhatodik alkalommal a református iskolák országos matematikaversenye a 7-12. évfolyamok számára, melynek házigazdája, szervezője a Debreceni Református Kollégium Gimnázium. Erre a versenyre meghívják az összes református gimnáziuot, határon innen és túl. Az iskolák minden évfolyamról egy-egy diákot delegálhatnak a versenyre.

Március 2-án, pénteken a megérkezés, regisztráció, ebéd, megnyitó illetve eligazítás után került sor a verseny egyéni írásbeli fordulójára. Ezalatt a kisérő pedagógusok egy élménypedagógiai foglalkozáson vettek részt Boros Balázs vezetésével. Nagy élmény volt mindannyiunk számára felszabadultan játszani, megismerni egymást, tapasztalatokat gyűjteni, melyeket a későbbiekben hasznosítani tudunk majd.

Este a diákok számára szabadidős foglalkozás volt, míg a kísérő tanárok a Tükör Teremben fogyasztották el a díszvacsorát, közben pedig folyt a dolgozatok javítása is, melyben a debreceni egyetem hallgatói is részt vettek, tanáraik vezetésével.

Március 3-án, szombaton reggel abban az Oratóriumban hallgathattunk áhitatot, ahol az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Debrecenbe menekült kormány forradalmi országgyűléseit tartotta,  majd ezután következett az iskolák közötti csapatverseny. A szervezők minden évben izgalmasabbnál izgalmasabb módját találják ki a csapatverseny lebonyolításának, valamint a feladatok is évről évre változnak. Idén először egy tesztet kellett kitöltsenek a csapatok, majd különböző logikai feladatok következtek (mint például ördöglakat kinyitás), majd licit következett. Egy-egy feladat elhangzása után minden csapatnak 1-2-3 pontos tétet kellett tenniük, majd ezután megoldaniuk a feladatot. Sikeres megoldás esetén megkapták a licitált pontot, különben elvesztették. Végig nagyon izgalmas volt a játék, hiszen mindeközben a tanárok kivetítőn követhették a megmérettetést, és izgulhatták végig együtt a versenyt.

Ezután következett a díjkiosztó, majd a hazautazás.

Az egyéni eredmények alapján a Sziládys diákok a következő eredményeket érték el:

  1. évfolyam. Figura Márton, Dicséret (Tanára: Forczekné Lány Tünde)
  2. évfolyam: Baranyai Brúnó, III. hely (Tanára: Klemné Lipka Dorottya)
  3. évfolyam: Varga Luca, III. hely (Tanára: Klemné Lipka Dorottya)
  4. évfolyam: Klem Zsolt, II. hely (Tanára: Klemné Lipka Dorottya és Biró Emőke).
  5. évfolyamról Tóbiás Anna, 12. évfolyamról Szabó Ezékiel képviselte iskolánkat.

Az egyéni eredmények alapján a második helyen végzett, míg a csapatversenyen 9. helyet szerezte meg a Szilády csapata.

Megfogadtuk, hogy jövőre elsők leszünk!

(Biró Emőke, kísérőtanár)

További hírek a témában