Országos döntőben a Szent József 2. osztályosai

A K&H Csoport több módon is aktívan tesz a pénzügyi ismeretek széleskörű terjesztéséért. Különösen fontosnak tekinti, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket annak érdekében, hogy felnőttként jobban eligazodjanak a pénz világában, tudatos döntéseket hozzanak, és ezáltal is teljesebb életet élhessenek.

A K&H Csoport által hetedik alkalommal meghirdetett K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő célja a gyerekek pénzügyi ismereteinek bővítése. A verseny feladatai elsősorban online volt elérhető Ez kész! Pénz! rajzfilm anyagához kapcsolódva.

A versenyre általános iskolai tanulók nevezhettek, 3-5 fős csapatokkal. A verseny első három fordulója négy korosztályi kategóriában került megrendezésre.

Az első két forduló online verseny volt. A zsűri az elért pontszámok alapján jelölte ki a továbbjutók körét az információink szerint 400 nevező csapatból.

A 3. forduló már a regionális középdöntő volt április 6-án, csütörtökön Kecskeméten. Az online fordulók legjobb csapatai, azaz korosztályonként és régiónként 5-5 csapat kapott meghívást, ahol igazi versenyhelyzetben mérték össze tudásukat a diákok.

Itt korosztályában a legjobb eredményt a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2.b osztályának 5 tanulója, Dózsa Luca, Kiss Blanka, Rasztik Renáta, Révész Péter Zsombor, Szabados Dániel érte el, továbbjutva ezzel a júniusban megrendezésre kerülő budapesti országos döntőbe, ahova felkészítő tanáruk, Tormáné Török Szilvia kíséri el őket.

A regionális középdöntő legjobb csapatai, azaz korosztályonként 8-8 csapat versenyez majd az első helyért. Mind a négy kategóriában 5-5 feladványt kell a csapatoknak megoldaniuk, amelyek elsősorban a pénzügyi ismeretek gyakorlati alkalmazásának képességét mérik fel.

További hírek a témában