Ötödször rendeztek trófeaszemlét

Ötödik alkalommal rendezett trófeaszemlét a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. a Dél-Kiskunsági Erdészet szervezésében, az erdészet Sáskalaposi Sportpályáján.

Az eseményen megnyitóbeszédet mondott Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, majd Szabó Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály főosztályvezetője szólt elismeréssel a kiállított trófeákról. Röviden tájékoztatta a jelenlévőket a vadászati törvény módosítását követő aktualitásokról, végül Tóth Attila, a Dél-Kiskunsági Erdészet erdészeti igazgatója értékelte szakmai szempontból az idényt.

Összesen 56 lapáton, illetve agancson keresztül mutatták be a szemle rendezői a térség eredményes vadgazdálkodását. A Kelebiai Vadászterület és a Mélykúti Vadaskert dámtrófeái (32, illetve 5 darab) mellett e két terület gímtrófeáit (9, valamint 1 darab) is láthatták az érdeklődők. Továbbá a „szomszédok”, a Balotaszállási Rákóczi Vadásztársaság (7 darab) és a Kisszállási Földtulajdonosi Közösség (2 darab) trófeái is szerepeltek a szemlén.

A kiállítás mennyiségi és minőségi gerincét a Kelebiai Vadászterületen bérvadászok által terítékre hozott, a szemlét megelőzően trófeabírálatra került 31 dámtrófea adta. Ezek átlagos trófeatömege 4,59 kilogramm. Az érmes arány igen magas: 26 arany-, 1 ezüst-, és 1 bronzérmes. Az érmes átlagtömeg pedig 4,80 kilogramm.

Az idei barcogás hozta a vadászterület eddigi legmagasabb pontszámú trófeáját, mely az országos bírálaton 225,56 CIC-pontszámot ért el. További 13 trófea pedig meghaladta a 200 pontot.

Az idei megfelelően csapadékos időjárásnak és a szakszerű vadgazdálkodásnak köszönhetően a trófeatömegek is szépen alakultak: 13 darab érte el az 5 kilogrammot, de kikerült egy 6,00 kilogrammos trófea is.

A szakemberek szerint az eredményességnek több összetevője van. A kimagasló genetikai értékű dámállományban rejlő potenciál kiaknázásához a céltudatos vadgazdálkodás (etetés, itatás, létszámgazdálkodás) és a tapasztalt szakszemélyzet alapos, továbbá áldozatos munkája egyaránt szükséges és elengedhetetlen.

Keol.hu, szöveg: Hulej Zoltán / Fotók: Szabó István-Makra Zsuzsanna



Szóljon hozzá!