Saját forrásból újította fel a kunfehértói önkormányzat az iskola ebédlőjét – KÉPEK

Elkészült a Kunfehértói Általános Iskola ebédlőjének belső felújítása.

Húszmillió forintból új melegítő konyhát alakítottak ki, felújították a 100 fő befogadására alkalmas étkezőt, új mosdókat, köztük egy akadálymentes mosdót is építettek. Korábban új tetőszerkezetet is kapott az épület. A beruházást az önkormányzat saját forrásból finanszírozta. A tervek szerint egy harmadik ütemben az épületet kívülről is felújítanák. Új szigetelést és festést kapna, valamint egy további helyiséget is felújítanának az épületben, ahol egy bölcsődei csoportot indítana az önkormányzat.

A további felújítások újabb 20 millió forintba kerülnének, ehhez már pályázati forrást remél a település vezetése. Később ugyancsak pályázati forrásból újítanák fel az iskola épületét is, amely 50 millió forintba kerülne, az ehhez szükséges miniszteri döntést később várható – közölte Huszár Zoltán, a település polgármestere.

Halasinfo/Képek: Juhász D. Géza

Szóljon hozzá!