Szép halasi eredmények az ökölvívó „Utánpótlás Magyar Kupán”

A cím ne zavarjon meg senkit, valójában a „diákolimpiát” jelenti, csak alkalmanként át- és átnevezik, attól függően, hogy az adott sportág „tanrendbe van-e illesztve” a köznevelési intézményekben, vagy nem.

Nos, az ökölvívás még viszonylag kevés helyen tantárgy, illetve testnevelési fakultáció, így ebben az évben „utánpótlás kupa” néven rendezték meg a diákok legnagyobb seregszemléjét Tatán, az elmúlt hétvégén.
Egyik szemünk nevet, hiszen a háromfős halasi küldöttség két bronzéremmel és egy 5. hellyel tért haza, a másik sírt, hiszen jobb sorsolással.

Mind a három versenyzőnk a későbbi bajnoktól kapott ki, de szépen helytálltak.

A két Török fiúnak nagyon nehéz dolga volt, hiszen nagy létszámú súlycsoportokban indultak. Az idősebbik, Gergő kezdett, egy győzelem, egy vereség a mérlege junior 60 kilóban. Első nap veri döntő fölénnyel Csámpai Martint (Oroszlány), majd kikap, az aktuális magyar bajnoktól  Rácz Krisztofertől (Oroszlány). Krisztofer megnyeri végül is a diákolimpiát is, így Török Gergő az 5. helyen végzett.

Lehóczki László edző így nyilatkozott: Gergő nagyon sűrű mezőnyben lett pontszerző. Első nap a második menetben befejeztette a bunyót Csámpaival, és másnap is ügyes volt Rácz ellen. végig partiban volt, de Rácz most még nagy falat volt. A 3. menetben a bíró megállította a küzdelmet, nem láttam értelmét a továbbiaknak, „kivettem” Gergőt a ringből, bár ő kész volt folytatni a meccset. A komáromi tornán mutatott harcias, küzdőképes ökölvívását folytatta, ha így halad, szép éve lehet.

Serdülő 46 kilóban Török Péter lépett ringbe. Péter nagyon ügyes, tehetséges, de eddig „nem jött ki a lépés neki” igazából. Most jól kezdett. Nagyot bokszolt az elődöntőbe jutásért, ahol végül is Keszeg Tamás (MTE) ellen nyert 1:4 pontozással. A döntőért ő is oroszlányival, szintén a későbbi bajnokkal került szembe: Konkoly Lorenzótól (Oroszlány) kikapott RSC/2 döntő fölénnyel.

Lehóczki szerint Péter nagyon jó benyomást keltett. Az ő technikás vívó stílusa még nem tudta megállítani a rohanós, rakkolós, sokat ütő – és bizony csapkodó – oroszlányi fiú menetelését, de nagyon szépen visszaütött, jó teljesítményt mutatott. Bronzérme megérdemelt, reméljük megnő az önbizalma, és kijön belőle meccseken is az a sok, sok munka amit edzésen befektet a bunyóba.

Női junior 60 kilóban Magyar Csenge várta az ellenfeleket. Viszonylag sokan indultak ebben a súlycsoportban is.
Csenge elsőéves junior, tudtuk, hogy nehéz dolga lesz. Jól felkészült, az elődöntőig menetelt. Ott Pesti Gabriellától (FBO) kikapott döntő fölénnyel a 2. menetben. Pesti nagyobb főlénnyel győz a döntőben, bajnok lesz, Magyar Csenge szintén bronzéremmel tér haza, első hivatalos junior tornájáról.

Lehóczki edző úgy értékelte, Csenge nagyon jó adottságokkal rendelkezik. Sokra viheti még. Egy pici hit hiányzik még abban, hogy bárki ellen esélye van. Ellenfele kicsivel jobb volt, rutinosabb is talán, de Csenge abszolút egálban lehet ellene bármikor. Nagy jövője lehet ebben a sportágban, hiszen fiatal még, jó felépítésű, szorgalmas, technikás bokszoló.

Mester Sándor

További hírek a témában
Warning: Unknown: Failed to write session data (memcached). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (127.0.0.1:11211) in Unknown on line 0