Újra rendhagyó történelemóra lesz a Tiszti Klubban

A korábbi – a komáromi erőddel és a „turul” motívummal foglalkozó – sikeres előadást újabb követi a a második a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület szervezésében.

“A nyugati végek csatái az árpád-korban” címmel megrendezésre kerülő esemény 2017. szeptember 21-én 16,00-kor kezdődik, a kiskunhalasi Tiszti Klubban, a belépés díjtalan.

Az előadó dr. Négyesi Lajos hadtörténész, akit a halasiak már ismernek, hiszen 2009-ben nagyszerű előadást tartott a kunokról, a könnyűlovas harcmodorról, a tatárjárást követő évek hadmozdulatairól. Négyesi a jelzett előadása után vizsgálta az 1703-as halasi csata nyomait is, sőt könyvében a ” „Csaták néma tanúi” (pdf, 16 MB) című hadszíntér-kutatási kötetben egy fejezetet szentel is ennek az ütközetnek.

A Szent László év kapcsán az előadás tematikája a hazánk nyugati végein megvívott hadjáratokra koncentrál, külön is kiemelve közülük párat.



A napjainkban oly nagy közérdeklődést kiváltó pozsonyi csatáról 2007-ben rendeztek egy történeti, hadtörténeti konferenciát. Négyesi alezredes ezen „A magyar hadművészet a 907. évi pozsonyi csata idején” címmel tartott előadást. Most erről is megosztja az érdeklődőkkel gondolatait. 2009-ben már szó esett egy másik, a magyar szerepvállalást méltatlanul elfelejtett ütközetről az 1278-as dürnkruti csatáról, most ennek kissé bővebb kifejtésére vállalkozik.

KisKUNhalasi „vonatkozása” is van ennek a résznek, hiszen annak a csatának a sorsát – mely egyébként hatalomra juttatta az első jelentős Habsburg uralkodót – a magyar, jelesül a kun lovasíjjász harcosok döntötték el.
A csata emlékezetéről pár éve egy halasi helytörténész, Mester Sándor osztott meg pár adalékot a Magyar Tudomány napján a városi könyvtárban.

A várhatóan nagy közérdeklődésre számot tartó rendezvényre a szervezők szeretettel várják a történelem iránt érdeklődőket, szakembereket, történelem szakos pedagógusokat, gyerekeket is.

Szóljon hozzá!