fbpx

287 millió forint versenyképességi támogatást nyert el a Merkbau Kft.

Átlépte a 100 milliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a versenyképességi hozzájárulások keretösszegét – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft-nek is támogatási okiratot adott át.

A támogatáson keresztül a kiskunhalasi cég 580 millió forintos beruházása több mint 287 millió forint költségvetési forráshoz jut. Merényi Jakab, a cég ügyvezető igazgatója a rendezvényen elmondta, hogy a 2008-as válság után döntöttek hosszú távú vállalati stratégia kidolgozásáról. A válság átmenetileg visszavetette a fejlesztéseket, de szeretnének ács- és asztalosüzemet építeni, és a nyílászárógyártást is áttelepítenék nagyobb telephelyre, ahol legkésőbb 2021-ben el is kezdődhetne a termelés.

Bányai Gábor, Kiskunhalas országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy látja, hogy a vállalkozások és a kormány gyors reagálásának köszönhetően belföldön hamar véget érhet a válság. A visszajelzések alapján minden országrész kezdi visszanyerni a lendületét, és velük együtt Bács-Kiskun megye is az újrakezdésen dolgozik.

Szijjártó Péter szerdán kéri a kormánytól újabb források megnyitását a versenyképesség-növelő program számára. Csak hétfőn 14 cég kért ilyen támogatást, a meghirdetés óta már 540. A jelentkezők összesen 260 milliárd forint értékű fejlesztést vállaltak. A versenyképesség-növelő program fedezete múlt héten duplájára, 100 milliárd forintra nőtt. A külgazdasági és külügyminiszter a kormányfő kérésére fogja jelezni, hogy a fejlesztési igények a megemelt keretet is átlépték.

Szijjártó szerint az elmúlt 10 év fejlesztéspolitikáját igazolja a kiemelkedő vállalkozói érdeklődés. Helyes döntés volt tehát a magyar cégek erősítése, ráadásul a fejlesztésekkel együtt az eddigi jelentkezők több mint 96 ezer álláshely megtartását is vállalták. Az újrakezdés sikere a munkahelyeken múlik, így azokat ugyanúgy védeni kell, mint az emberek egészségét. A válság ugyanakkor nemcsak visszaesést, hanem lehetőségeket is rejt. Átalakulnak a világgazdasági szabályok és erőviszonyok, és aki most tud fejleszteni, bővíteni, versenyelőnyre tehet szert. Hozzátette, hogy a kormány indokoltnak látná a 800 ezer eurós támogatási korlát emelését, ám erre csak az uniós döntéshozók jóváhagyása után volna lehetőség.

MTI / Képek: Külgazdasági és Külügyminisztérium,  sajtóiroda

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve