fbpx

500 ezer forint üti a markát, ha segit megtalálni Szabó Sándornét!

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

A Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – a Kecskeméti Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja által 2018. január 29-én kiadott hazai, majd 2019. március 29-én elrendelt európai elfogatóparancs alapján – 03020/157/202/ 2019. körözési számon eljárást folytat Szabó Sándorné 40 éves bácsalmási lakos ügyében.

A nőt még 2006-ban elkövetett emberölés bűntett, továbbá jármű önkényes elvétele bűntett miatt 12 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Törvényszék. A büntetésből feltételes szabadságra került az elítélt. A pártfogói felügyelet szabályait azonban megszegte, és ismeretlen helyre távozott. A nő vélhetően elhagyta Magyarországot és külföldön, Görögországban tartózkodhat.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó

500.000 forint

azaz ötszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Szabó Sándorné elítélt felkutatását közvetlenül elősegítő olyan információval szolgált, ami az elfogását eredményezi. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A rendőrség kéri, hogy aki Szabó Sándorné elítélttel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon. A névtelenség megőrzésével tehető bejelentés a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Bejelentés e-mailben a [email protected] címen tehető.

 

Az elítélt többször változtatta külsejét, a legfrissebb képen szőke.

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve