74 halasinak segített a Hálózat a közösségért program

maltai-demasz-villany-aramKét éve közel 300, tavaly 46, míg idén 74 kiskunhalasi számla befizetési problémával rendelkező fogyasztónak segített az EDF-DÉMÁSZ a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül.

Az EDF DÉMÁSZ, a dél-alföldi villamosenergia-szolgáltató és a karitatív szervezet májusban újabb együttműködési megállapodást írt alá, így 2014-ben és 2015-ben 150 millió forintos keret áll rendelkezésre a Hálózat a közösségért program folytatására. Azok, akiknek nehézséget okoz az áramszámla kifizetése a családsegítő szolgálatoknál, a Máltai Szeretetszolgálat irodáiban és az önkormányzatoknál kaphatnak segítséget, hogy sikerrel pályázzanak támogatásért.

A Hálózat a közösségért program célja, hogy az EDF DÉMÁSZ ügyfelei elkerüljék a kikapcsolást és a díjhátralék felhalmozását, a végső cél pedig a fogyasztók tudatos energiahasználatának alakítása.

2014. október közepéig már háromezernél is több érdeklődő kereste fel a családsegítő vagy máltai irodákat, ahol részletes tájékoztatást kapnak a feltételekről, helyben elvégezhetik a regisztrációt is és segítenek nekik az elektronikus jelentkezési lapok kitöltésében. Egyharmaduk Békés megyéből jelentkezett, ott már több mint 800 fogyasztóval szerződést is kötött a Szeretetszolgálat a támogatásról. Bács-Kiskun megyéből 624, Csongrád megyéből 390, Pest megyéből 245 sikeres pályázat zárult szerződéssel október 15-ig.

Legtöbben azok a nehéz helyzetbe került, de elmaradással nem rendelkező családok vannak, akik hat havi számla határidőben történő befizetésével átlagosan egyhavi számlájuk összegét kapták meg támogatásként. Sokan fordultak segítségért díjhátralékos vagy már kikapcsolt ügyfelek is, új előrefizetős mérőóra felszerelésére 28 esetben került sor. Október közepéig az EDF DÉMÁSZ által biztosított keretből 70 millió forint támogatást ítéltek meg a pályázat során, 45 millió forintról kötöttek a nyertesekkel megállapodást, ebből időarányosan 20 millió forintot fizettek ki.

Városunkban a kiskunhalasi Családok Átmeneti otthona, valamint a családsegítő szolgálat munkatársainak közreműködésével történik a pályázatok elkészítése, beadása. Munkájuknak köszönhetően idén 74 család kapott/kap segítséget.

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

74 halasinak segített a Hálózat a közösségért program

Két éve közel 300, tavaly 46, míg idén 74 kiskunhalasi számla befizetési problémával rendelkező fogyasztónak segített az EDF-DÉMÁSZ a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül. Az EDF DÉMÁSZ, a dél-alföldi villamosenergia-szolgáltat...