A rendőrségen jártak a kötönyi gyerekek

A harkakötönyi iskolások a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkájával ismerkedtek. Az eseményen az iskola minden évfolyama képviseltette magát.

A Harkakötönyi Általános Iskola diákjai – nevelőik kíséretében – 2018. november 10-én délelőtt a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra látogattak. Az összesen 42 tanulót Farkasné Wodring Zsuzsanna rendőr őrnagy – kiemelt bűnmegelőzési főelőadó – fogadta Pálfi Mihály főtörzsőrmester és Rabi Zoltán zászlós – iskolarendőrök – kíséretében.

Az egész délelőtt tartó rendezvényen a gyerekek megismerkedhettek a biztonságos internethasználattal, illetve tanácsokat kaptak a közlekedéssel, valamint a segélyhívó számok alkalmazásával kapcsolatban.

Kicsik és nagyok körében egyaránt óriási sikert aratott a „részeg szemüveg”: a teremben felállított ügyességi pályát mindenki abban járta végig, ami nagy derültséget okozott. Később a bűnügyi technikusok az ujjlenyomat vétel fortélyaiba avatták be az érdeklődőket, a kisebbek pedig a rendőrautóba is beülhettek.

A kisdiákok saját készítésű rajzzal köszönték meg a rendőröknek a vendéglátást. (police.hu)

További friss hírek