Valentin nap – Mi is a szerelem?

„A szerelem színtiszta elmebaj” – állítja William Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában, és gyógykezelésként sötétzárkát, valamint korbácsot javasol a probléma kezelésére. Február 14-e a szerelmesek napja, és ilyenkor érdemes…

Mi valójában a szeretet?

Az emberek  karácsonykor ajándékot adnak azért, hogy kifejezzék megbecsülésüket egymás felé. A karácsonyt ezért a szeretet ünnepének nevezik, de vajon tényleg ennyiről szólna a szeretet?

Tudja, mi a probléma az abortusszal?

Az elmúlt időszakban újra előkerült az abortusz legalizációjának vitája, az amerikai elnökválasztással összefüggésben. Köztudott, hogy Hillary Clinton már a terhesség utolsó hónapjában is engedélyezte volna a magzatok abortálását. Ez egy…

A pünkösd jelentősége

Ötven nappal ezelőtt ünnepeltük a zsidóság és a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét a húsvétot. Az ezt követő ünnepet héberül Hetek ünnepének hívják, hiszen a zsidóság a Peszachot követő hetedik hétvége után egy nappal tartotta meg ezt…

Ami boldoggá tehet – A pénz?

Legutóbbi bejegyzésünk elején egy régi magyar slágert idéztünk. Ennek a melódiának a kezdő sorai arról beszélnek, hogy az ember nem tud boldogságot pénzen vásárolni. Sokan úgy gondolják manapság is, hogy ha „Fortuna” rájuk mosolyogna, és…

Ami boldoggá tehet – A házasság

Egy régi magyar sláger szerint: „nem lehet boldogságot venni, a szegény néha gazdagabb, amiről azt hitted, hogy szép lesz, csak egy múló pillanat”. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nemcsak egy lírai kép, hanem a legtöbb ember átéli ezt…

Biblia kontra Korán – Hol az igazság?

Az elmúlt héten a katolikus egyházfő érdekes véleménynek adott hangot: szerinte a muszlimok semmiben sem különböznek a keresztényektől, illetve a Koránba foglalt tanítások egyenértékűek a Biblia kijelentéseivel. I. Ferenc pápa kijelentette,…

A Valentin nap keresztény szemmel

Február 14-e hagyományosan a szerelmesek napja Magyarországon is. Ilyenkor a párok apró ajándékokkal emlékeztetik egymást arra, hogy kapcsolatukat komolyan gondolják, vagy felhívják szívük választottjának figyelmét magukra. Mit mond a…

Mindenszentek, és halottak napja

Október végén, és november elején három olyan ünnep van, aminek fókuszában a halál áll. Az október végi ünnepről, a Halloween-ről már írtunk. A mai napon a katolikus tradíció szerint a Mindenszentek ünnepe van, míg holnap a halottak napja…

Milyen lesz a jövő? III. rész

Az emberiség ősidők óta kíváncsi arra, hogy mit tartogat a jövő, és ennek kikutatására komplett rendszerek, különböző gyakorlatok szolgálnak. A kérdés aktualitását nemcsak az adja, hogy Európát soha nem látott válság sújtja a muszlim világ…

Milyen lesz a jövő? II. rész

Az emberiség ősidők óta kíváncsi arra, hogy mit tartogat a jövő, és ennek kikutatására komplett rendszerek, különböző gyakorlatok szolgálnak. A kérdés aktualitását nemcsak az adja, hogy Európát soha nem látott válság sújtja a muszlim világ…

Milyen lesz a jövő? I. rész

Az emberiség ősidők óta kíváncsi arra, hogy mit tartogat a jövő, és ennek kikutatására komplett rendszerek, különböző gyakorlatok szolgálnak. A kérdés aktualitását nemcsak az adja, hogy Európát soha nem látott válság sújtja a muszlim világ…

A látogatás ünnepe

Közel kétezer évvel ezelőtt történt meg a Lukács evangéliumban olvasható történet, amikor is Mária meglátogatta a várandós Erzsébetet. A katolikus liturgia ezt az eseményt július 2-án ünnepli. De mi is történt valójában?

Az irgalmasság ünnepe

A húsvétot követő vasárnapon a katolikus liturgia Isten irgalmasságát ünnepli. Ezt az ünnepet II. János Pál pápa vezette be tizenöt évvel ezelőtt. De vajon mit is jelent az irgalmasság kifejezés?

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve