Az „Ördögi harcosok csodafegyvere”

A balotaszállás könyvtár és művelődési ház folytatta tavaly megkezdett honismereti sorozatát.
A „Harctól az áldomásig” címmel Mester Sándor halasi népművelő osztja meg ismereteit az általunk is többször bemutatott „1278-as dürnkruti csatáról és az ahhoz kötődő hagyományokról.

Elsőként – február 4-én, kedden – magáról az ütközetről, annak történeti előzményeiről, menetéről, fontosabb csomópontjairól volt szó, némi had/fegyvertörténeti adalékkal fűszerezve.

Érdekes színfoltja volt a klubestnek, hogy azon megjelent a solti Szalma József íjkészítő mester, aki  a jedenspeigeni múzeumban kiállított replikát készítette, ami formázza a csatában kiemelkedő szerepet betöltő kun típusú íjat, tegezt és harci nyílvesszőket.

Mester elmesélte, hogy rá is megdöbbentő hatással volt, amikor 2016-os első látogatásakor a jedenspeigen kastélyban egyik ábra alatt azt látta, hogy: „A REFLEXÍJ A KUNOK CSODAFEGYVERE”. Ez adta a döntő lökést, hogy kezdeményezze emléktábla állítását a Jedenspeigen-Dürnkrut közötti csatatéren, a magyar-kun harcosok emlékére. Ez Szegletes Lászlónak és a kiskunhalasi honvéd Kuruc Vitézek Egyesületének köszönhetően 2018-ban meg is valósult.

Kép a jedenspeigeni kastélyban (2016)

Rá egy évre, mikor ismét arra jártak, az emléktáblánál összefutottak egy cseh turistacsapattal, akik nagy királyuk, II. Ottokár emlékének adóztak a halálának a helyszínén. Az idegenvezetőjük érdeklődött az új tábláról, és amikor Mester elmondta, hogy a kunságból, a kunok emlékére – is – állították, önkéntelenül is így fakadt ki a cseh hölgy:

„Ah! Cumanen ? Devills warriors!” (Ah! A kunok? Ördögi harcosok!)

De hasonlóan nyilatkozott Habsburg György is idén májusban, a csata emlékmúzeumának megnyitóján, amikor megtudta, hogy kisKUNhalasi vendég, közreműködő is van jelen:

„Ja! A kunok! azok aztán nagyon jó harcosok voltak … fantasztikus csapat! Emléküket máig őrizzük!”

Így aztán nem csoda, ha a következő alkalommal Balotaszálláson a könnyűlovas harcmodorról és huszárságról, utolsó, harmadik alkalommal pedig a csata emlékezetéről, a lovagi játékokról, a faültetésről, az emlékhely kialakításáról és persze az alsó-ausztriai borvidék bemutatását szolgáló vinotéka kialakításáról és gasztro-kulturális szerepéről beszélgetnek az érdeklődők a halasi helytörténész vezetésével.

Mindenkit szeretettel várnak a rendezők!

 

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Az „Ördögi harcosok csodafegyvere”

A balotaszállás könyvtár és művelődési ház folytatta tavaly megkezdett honismereti sorozatát. A „Harctól az áldomásig” címmel Mester Sándor halasi népművelő osztja meg ismereteit az általunk is többször bemutatott „1278-as dürnk...