Borkommunikáció – ahogy Dr. Veszelszki Ágnes meséli

Fotó: Szűcs Károly

A halasi származású nyelvészt az Emotikonok című, 2006-ban megjelent könyve tette országosan ismertté. Dr. Veszelszki Ágnes számos kötet szerzője, szerkesztője. Kedden este a Művelődési házban a Borkommunikáció könyvével ismerkedhettünk meg. Elegáns, könnyed és hibátlan bemutató részesei lehettünk. Veszelszki Ágnes a borivás stílusa bemutatásával nyitotta az estét. ” Az asztal olyan, mint egy hölgy öltözete”- mondta. 

Az este folyamán megtudhattuk, amit eddig is sejtettünk, hogy a bor nem csak íz, illat, aroma, de látvány, szín és a koccintás hangját is megadó élvezeti és kulturális varázsszer. A stílusos, kifinomult ízlésű borszeretők a borral kapcsolatos kommunikációval is függésben állnak. A bor megítélése, a borral kapcsolatos nyelvezet presztízsteremtő, finom, költői szóhasználata maga is az élvezeteket és a bor hitelét, a “brand” értékét befolyásoló eszköz. A bort kifinomultan kóstolni kell, de rafináltan és az érzékeket felcsigázó módon beszélnünk is kell róla. A bornyelv, a borkommunikáció maga is íz, aroma és vágyteremtő eszköz.

Ezt követően a Corvinus Egyetem kommunikációs szakemberét egy borász, Kristóf Imre faggatta arról, hogy melyek a kedvelt borai, és mitől olyan nagy az érdeklődés a Corvinus diákjai között a nyelvész-kommunikációs szakember előadásai iránt.

A könyv 60 fényképét 35 fotós készítette, közöttük két halasi, Kiss Renáta és kedvencem, Berzátzy Lili.

Szöveg és kép forrása: Szűcs Károly Facebook

További friss hírek