Börtön lesz a vége: Több rablás is van a számláján a 17 éves fiúnak és a testvérének

A kép illusztráció.

Felfegyverkezve elkövetett rablás és többrendbeli zsarolás miatt kell felelnie annak a fiatalkorúnak, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt, mert az utcán leszólított gyermekkorú áldozatát késsel kirabolta. Több járókelőt pedig úgy kényszerített pénze átadására, hogy jelezte, bicska illetve boxer van nála.

A vádirat szerint az elkövetéskor 17 éves fiatalkorú a felnőttkorú fivérével együtt 2020. május 20-án estefelé Kiskunhalason egy férfi nyomába szegődött és őt közrefogva gyalogoltak, miközben a fiatalkorú jól láthatóan egy csukott bicskát csúsztatott a zsebébe. Ezután a férfitől pénzt kértek, majd amikor látták, hogy tárcájában az átadni szándékozott 500 Ft-on kívül 10 ezer forintos bankjegy is van, folytatták a követelőzést. A sértett, hogy szabaduljon tőlük, további 2 ezer forintot adott nekik.

A következő hetekben a fiatalkorú fényes nappal bicskát vagy boxert mutogatva egymaga további három járókelőt kényszerített arra, hogy pénzt adjanak neki. Ha a leszólított áldozat a kérés alapján nem mutatott hajlandóságot, a fiatalkorú rövid időre elővette a bicskáját, jelezve, hogy van nála, majd a bicskát visszatéve a zsebébe, kitartóan folytatta a követelőzést. Volt, akit egészen hazáig kísért.

Egy alkalommal gyermekkorú áldozatára kést fogott és közben felszólította, hogy mutassa meg, mennyi pénz van nála. Mivel a sértett nem akarta elővenni a tárcáját, a fiatalkorú vádlott megfenyegette, hogy „levágja a nyelvét”, „kiviszi az erdőbe és kinyírja”. A fenyegetés hatására a sértett elővette a pénzét és átadta a rablónak.

Az ügyészség a fiatalkorút felfegyverkezve elkövetett rablás és többrendbeli zsarolás bűntettével vádolja. A különös visszaeső felnőttkorú társának is zsarolás miatt kell felelnie. Mindkettejükkel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség azzal, hogy a felnőtt vádlott feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

További friss hírek