Bűnmegelőzési előadást tartottak halasi diákoknak

Kiskunhalasra látogatott el a kiskunfélegyházi bűnmegelőzési előadás.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával Kiskunfélegyházán létrejött 2019-ben a Kamasztanból Jeles ifjúsági kortárs segítői előadás. A kiskunfélegyházi amatőr (15-21 év közötti) színészek ezúttal Kiskunhalasra látogattak, ahol a Városi Tanévnyitó elnevezésű színházi előadásban a cyberbullying-ot, a káros szenvedélyeket, valamint a diszkriminációt dolgozták fel. Az előadást délelőtt a 8. osztályos általános iskolások, délután pedig a középiskolások tekinthették meg.

Az előadások között a kiskunfélegyházi bűnmegelőzési referense – dr. Horváth-Rekedt Gréta r. főhadnagy – beszélgetett a nézőkkel, megtörtént példákkal támasztotta alá az eljátszott témákat. Az előadás megszervezését Kiskunhalas Város Önkormányzatának, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságnak, illetve a Kiskunhalasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak (KEF) köszönhető. Az előadást Kiskunhalasi Város alpolgármestere Kuris István László, illetve a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetője dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredes nyitotta meg. Az eseményen gondolatébresztő bűnmegelőzési információkat mondott Farkasné Wodring Zsuzsanna c. r. őrnagy, bűnmegelőzési főelőadó, a KEF társelnöke.

Fotók: Juhász D. Géza, halasinfo.hu

További friss hírek