Daróczi: Tévedés, hogy a jó képért messzire kell utazni

Fotó: Juhász D. Géza

Ismét érdekes témában szervezett előadást a Proaktív – Fiatalok a Jövőért Egyesület Kiskunhalason. Daróczi Csabát hívták meg egy beszélgetős estre, akit nemzetközi szinten is az idei év legsikeresebb természetfotósának mondanak amellett, hogy hazánkban negyedszer is az év természetfotósának választották.

A rendezvény első felében az egyesület elnöke, Kollár Leila beszélgetett a fotóművésszel. A fiatalok a szokásostól eltérően nem a fotózási technikára voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy milyen életutat járt be a fotográfus eddigi pályafutása során.

Daróczi Csaba elmondta, nem célja a díjak gyűjtése, számára a fotózás hobbi, főállásban pedig pedagógusként dolgozik. Az idei évben a Dubaiban elért 4. helyezés volt a legnagyobb élménye, véleménye szerint erre a díjátadóra minden fotós szeretne legalább egyszer eljutni.

Fotó: Juhász D. Géza

A Soltvadkerten élő fotóművész 1992-ben sétált be először egy természetfotós kiállításra, ahol a látottak rendkívül nagy hatással voltak rá. Rögtön felkereste a kiállító természetfotóst, mert tudni szerette volna hogyan tud ilyen képeket készíteni. A tapasztalt fotós szárnyai alá vette, két éven keresztül járták együtt a természetet, így tanulta meg az alapokat.

Mint visszaemlékezett, a kezdet nagyon nehéz volt, kezdő tanárként 10 ezer forint volt a havi keresete, a fényképező gép, amit meg szeretett volna vásárolni 40 ezer forintba került, így azt csak hitelre tudta megvenni és utána is pontos beosztással kellett gazdálkodnia. „Kemény idők voltak. Nem gondolkoztam még azon, hogy ez nekem mivé fog válni, egyszerűen élveztem kint a természetben a pillanatot” – emlékezett vissza.

Fotó: Juhász D. Géza

Daróczi Csaba fotós karrierjének beindulását az is nehezítette, hogy kezdetben otthon sem aratott osztatlan sikert az igen csak költséges új hobbi miatt. Korlátozott anyagi forrással rendelkeztek és egy darab fotó előhívása is drága mulatságnak számított. Sok csatát vívtak hobbija költségei miatt, míg 1996-ban egy fotópályázaton 50 ezer forintot nyert, ami akkortájt igen nagy összegnek számított. „Akkor az lett a megállapodás, hogy amit én fotópályázaton nyerek díjat, abból hobbizhatok… most már bánja a feleségem, hogy ezt az egyezséget megkötöttük, de én tartom magam a szavamhoz” – mesélte nevetve Daróczi a történetet.

1994-ben feleségével Soltvadkerten kaptak szolgálati lakást, így került kapcsolatba először a Kiskunsággal. Korábban nem ismerte ezt a vidéket, folyamatosan fedezte fel a táj szépségeit és elmondása szerint minél jobban megismerte, annál inkább megszerette. Jelenleg szinte csak lakóhelye környékén készít képeket és határozott állítása szerint képtelenség lenne, hogy valaha is elköltözzön.

„Tévedés az, hogy a jó képért nagyon messzire kell utazni, jó képet én a garázsban is csináltam már, a Kiskunság pedig a garázshoz képest maga az univerzum!” 

A fotóművész az élményeket keresi a fotózásban és ő ezt a természetben találta meg. Elmondása szerint többször előfordul, hogy csak ül a lesen és közben olyan élményeket él át, melyek alatt még fotózni is elfelejt. „Amikor kapunk a természettől egy olyan pillanatot, ami soha nem ismétlődik meg és én ott voltam, le tudtam fotózni, na az az igazi” – mondta.

Daróczi kifejtette azt is, hogy a sikeres természet fotó elkészítéséhez – amellett, hogy valaki jól bánik a fényképezőgéppel, – kitartás és komplex tudás is szükséges a környezetünkről. Az elkészült képeket pedig egyedül nem tudja mindig jól megítélni az ember. Mint mesélte, a legutóbbi fődíjas képe a „Nyusziugrás”, számára csak egy fotó volt a sok jó közül, de egy szakmabeli barátja javaslatára mégis azt küldte be. „Neki lett igaza! Én lepődtem meg legjobban akkor, mikor felhívtak, hogy fődíjas lett a kép.”

A beszélgetésben az is kiderült, hogy noha gyermekeinek születésekor kicsit háttérbe kellett szorítania a fotózást, soha nem gondolt a befejezésre. Elmondása szerint a természetfotózást nem lehet abbahagyni.

A beszélgetés után Daróczi Csaba önálló képes bemutatójára is sor került. Az előadást követően pedig a jelenlévők kérdéseket tehetek fel a művésznek. Az est végén egy szerencsés nyertes haza vihette Daróczi: Folyók gyermeke a Kiskunság című könyvét.

A teljes beszélgetés megtekinthető a Proaktív YouTube csatornáján!

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Daróczi: Tévedés, hogy a jó képért messzire kell utazni

Ismét érdekes témában szervezett előadást a Proaktív – Fiatalok a Jövőért Egyesület Kiskunhalason. Daróczi Csabát hívták meg egy beszélgetős estre, akit nemzetközi szinten is az idei év legsikeresebb természetfotósának mondanak amel...