Egy 18 éves fiú szenvedett maradandó sérülést a részeg sofőr miatt

A kiskunhalasi rendőrök befejezték a nyomozást annak a mélykúti sofőrnek az ügyében, aki a gyanú szerint ittasan okozott balesetet, és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság 2019. augusztus 14-én nyomozást indított segítségnyújtás elmulasztása miatt. A vétlen jármű Mélykút felől tartott Jánoshalmára, amikor a szemből érkező Opel Corsa egy éles bal kanyarban megcsúszott és eléjük vágódott, majd érintőlegesen nekiütközött az Opel Astrának. A vétlen autót vezető asszony elrántotta kormányt, hogy elkerülje a frontális ütközést, de elvesztette az uralmát a jármű felett és a szemközti árokba borult. A 46 éves mélykúti nő és a vele utazó a 18 nyolcéves fia és annak 17 éves barátnője is megsérült, őket a mentők a bajai kórházba szállították.

A baleset után a Corsa sofőrje nem állt meg, és nem győződött meg arról, hogy bárki megsérült-e, hanem megállás nélkül továbbhajtott. Az orvosi ellátás során kiderült, hogy az Astrát vezető 46 éves mélykúti nő és a 17 éves lány könnyen sérült, a másik utas a 18 éves fiatalember súlyos, maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett.

A nyomozás eredményeként a kiskunhalasi rendőrök beazonosították a beleset feltételezett okozóját, akit ittasság gyanújával mintavételre előállítottak. Ez alapján az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a 42 éve mélykúti férfi igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt volt a baleset bekövetkezésekor.

A segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésével gyanúsítható férfi ügyében a közlekedésrendészeti osztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratok a napokban átadták az ügyészségnek.

halasinfo / police.hu / Képek: Juhász D. Géza

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Egy 18 éves fiú szenvedett maradandó sérülést a részeg sofőr miatt

A kiskunhalasi rendőrök befejezték a nyomozást annak a mélykúti sofőrnek az ügyében, aki a gyanú szerint ittasan okozott balesetet, és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskunhalasi Rendő...