EMMI: Szeptember elején indul az iskola, nem indokolt a digitális oktatás

Group of happy college students studying at campus library together, preparing for exam

Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola – áll az Emberi Erőforrások Miniszériumának (EMMI) az MTI-ben lehozott közleményében.

Azt írják, hogy a hamarosan megjelenő rendelet szerint a tanév hagyományosan indulhat szeptember 1-jén. „A koronavírus-járvány hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást.”

„Felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése.” Mindemellett a veszélyhelyzet idején elrendelt és sikeresen működő tantermen kívüli, digitális munkarendben gyűjtött tapasztalatokat és eredményeket az EMMI, az iskolák és a pedagógusok is elemzik, és szakmai egyeztetéseket követően a hagyományos iskolarend keretében is alkalmazzák.

A 2020/2021. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2020. szeptember 1. (kedd) és utolsó tanítási napja 2021. június 15. Az első félév 2021. január 22-ig tart.  Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap. 2020. november 2. (hétfő). A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4. (hétfő).  A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).

Az új tanévben tervezett témahetek: A “PÉNZ7” pénzügyi és vállalkozói témahét 2021. március 1-5. között, a Digitális Témahét 2021. március 22-26. között, a Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19-23. között, az egészségtudatos gondolkodás és iskolai mozgástevékenységek témanap 2020. szeptember 25. (Magyar Diáksport Napja).

A rendelet részletesen tartalmazza az idei október-novemberi és a jövő év május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák időpontját is. Az őszi érettségi vizsgák október 16-án, a tavasziak május 3-án kezdődnek.

(444.hu/MTI)

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

EMMI: Szeptember elején indul az iskola, nem indokolt a digitális oktatás

Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola - áll az Emberi Erőforrások Miniszériumának (EMMI) az MTI-ben lehozott közleményében. Azt írják, hogy a hamarosan megjelenő rendelet sze...