Ezt a büntetést kapta Csábi Bettina – jogerős ítélet született az egykori bokszoló ügyében

Fotó: Bús Csaba

Csábi Bettina a másod-, míg férje, K. István az elsőrendű vádlott volt abban a büntetőügyben, amely szerint az egykori házaspár és vádlott-társaik 2010 és 2011 között gabonaüzletük kapcsán többszázmillió forintos kárt okoztak, mert a külföldről hozott gabonát a látszat ellenére nem szállították tovább, hanem az országban eladták, de az áfát nem fizették be az ügyletek után. A folytatólagosan elkövetett adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt a Kecskeméti Törvényszék alig több mint egy éve a férjet 4 év hat hónap börtönre, míg Csábi Bettinát 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, emellett mindkettejük kapcsán vagyonelkobzást határoztak meg.

A Szegedi Ítélőtábla másodfokon szerdán foglalkozott az üggyel, és végül helybenhagyta az elsőfokú határozatot, de a vagyonelkobzástól végül eltekintett. Az egykori kiváló sportoló felfüggesztett börtönbüntetést kapott, míg férje esetében helybenhagyták a négy és fél éves börtönbüntetést.

– Nem érzem, és soha nem is éreztem magam bűnösnek. A gabonaüzletekben nem vettem részt, a bűncselekményben meg főleg nem – mondta az utolsó szó jogán még a tavalyi tárgyaláson Csábi, aki saját bevallása szerint azt hitte, minden legálisan zajlik. – A nyolc év alatt engem és a gyermekeimet is nagyon megviselt ez az ügy – tette hozzá elcsukló hangon az egykori bokszoló, aki hosszabb beszámolóját átadta a bíróságnak, és a rá kiszabott ítélet eltörlését kérte.

borsonline.hu

További friss hírek