Figyelemfelhívó piktogramok a zebrák előtt: A gyalogosok is tehetnek a biztonságukért

Egy mobilt és fülhallgatót ábrázoló felfestéssel hívják fel a gyalogosok figyelmét Kiskunhalason is arra, hogy ők is tehetnek a saját biztonságukért a zebrán közlekedve. Az első piktogramokat a Köztársaság utcai gyalogátkelőhöz Fülöp Róbert polgármester és Vaslóczki Ferenc rendőrkapitány festette fel. 

Egy országos akció részeként a halasi gyalogátkelőhelyeknél is megjelennek a gyalogosok biztosságát segítő, figyelemfelhívó piktogramok. – A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a halasi önkormányzattal együttműködve biztosította azt az eszközt, amellyel a felfestést meg tudjuk oldani városszerte – nyilatkozta Kuris István László alpolgármester.

A gyalogátkelőhelyeknél az okoseszközök és a fülhallgató használata komoly kockázattal jár, hiszen míg az egyik a látás érzékszervét, a másik a hallást korlátozza, így a gyalogos egy-egy közlekedési szituációban akár rossz döntést is hozhat, amelynek a végeredménye akár közlekedési baleset is lehet.

Vaslóczki Ferenc rendőrkapitány elmondta, a gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele egy országos kezdeményezés, hiszen a gyalogosok a közlekedés leginkább védtelen résztvevői, ők szenvednek legtöbb sérülést, így feltett szándéka a rendőrségnek, hogy ezen változtasson.

Fontos, hogy a felfestésekkel felhívjuk a gyalogosok figyelmét arra, hogy ne hamis biztonságérzettel, telefont, headsetet vagy fejhallgatót használva lépjenek le a járdáról, hiszen ők is sokat tehetnek azért, hogy biztonságban át is érjenek a gyalogátkelőhely túloldalára – közölte a rendőrkapitány. Mint tájékoztatott, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság mindhárom járásában, Kiskunhalas mellett Kiskunmajsán, Jánoshalmán és Mélykúton is figyelemfelhívó jeleket festenek fel a zebrák elé. – Kiskunhalason minden veszélyeztetett gyalogátkelőnél megjelennek majd a piktogramok. Mindenütt az önkormányzatok döntik el, hogy hová kerüljenek a jelek. A felfestéshez szükséges eszközt a rendőrség biztosítja minden esetben, a festéket illetve a felfestést pedig az önkormányzatok – mondta el a rendőrkapitány.

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Figyelemfelhívó piktogramok a zebrák előtt: A gyalogosok is tehetnek a biztonságukért

Egy mobilt és fülhallgatót ábrázoló felfestéssel hívják fel a gyalogosok figyelmét Kiskunhalason is arra, hogy ők is tehetnek a saját biztonságukért a zebrán közlekedve. Az első piktogramokat a Köztársaság utcai gyalogátkelőhöz Fül...