Hajnali rendőrségi akció Jánoshalmán: több személyt is elvittek az egyenruhások

Kedden hajnalban nagyszabású rendőrségi akció volt két jánoshalmi utcában is, úgy tudjuk, legalább két embert bilincsben vittek el.

Egy jánoshalmi olvasónk értesítette szerkesztőségünket, hogy hajnal óta rengeteg rendőrt lát egy Orczy utcai háznál. Mint a helyszínen megtudtuk, hajnali öt óra tájban golyóálló mellényes rendőrök leptek el az utcában egy házat, ezzel párhuzamosan a Hold utcában is akció zajlott. Egy helybéli szerint a kerítésen és a kapun átmászva hatoltak be a rendőrök az érintett ingatlanokba. Azt is megtudtuk, hogy a Hold utcai házban, ahol egy asszony a középkorú fiával lakott együtt, hatalmas kiabálás, sikoltozás volt már este 10 óra körül, és kisebb szünetekkel egész éjjel hallatszott a veszekedés. Aztán hajnalban szirénázásra ébredtek a szomszédok. Egyikük szerint először mentő jött, aztán rendőrök is, több autóval és kisbusszal. A házból egy asszonyt hoztak ki, beültették a rendőrautóba és elvitték – mesélte egy Hold utcai asszony, aki azt is elmondta, a hangos jajgatást, ordibálást hallotta ő is, de nem tudja, mi történhetett.

Egy másik utcabeli férfi szerint az anyjával együtt élő férfinek már volt rendőrségi ügye, szerinte kábítószer miatt. Azt viszont ő sem tudta megmondani, hogy hajnalban mi történt és pontosan miért voltak kint a rendőrök. Egy Orczy utcai férfi éppen munkába indult, amikor hatalmas szirénázásra lett figyelmes, majd látta, ahogy a rendőrök egy közeli ház kerítésén keresztül beugráltak, majd állítása szerint onnan is bilincsben kihoztak valakit.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét. Hürkecz Zoltán megerősítette, hogy rendőrségi akció van folyamatban Jánoshalmán, azonban egyelőre részleteket nem közölt.

 

További friss hírek