Három lopás egy este alatt

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették a 23 éves jánoshalmi gyanúsítottat.

A kunfehértói körzeti megbízottat 2018. november 17-én 22 óra 45 perckor telefonon értesítette egy helyi férfi, hogy ismeretlen tettes az este folyamán eltulajdonította a nagy értékű kerékpárját, amit korábban az egyik vendéglátóhely előtt hagyott lezáratlanul. A sértett ezzel egyidőben a bicikli keresésére indult, amit a vasútállomásnál meg is talált. Ott látta, hogy az elkövető már egy személyautóban kutakodik. Őt a férfi a rendőrök érkezéséig visszatartott, így a kocsiból nem tudott semmit magához venni.

Az egyenruhások előállították a 23 éves jánoshalmi lakost a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra. A rendőrök lefoglalták a hozzávetőleg 150.000 forint értékű kerékpárt, amit visszaadtak a tulajdonosnak.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi korábban, az este folyamán az 5412-es számú út mentén parkoló nyitott személygépkocsiból egy rádiós magnót lopott. Őt a kiskunhalasi nyomozók lopás vétség, lopás bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​ (police.hu)

További friss hírek