fbpx

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kecel, Kiskőrös és Soltvadkert is

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is figyelembe véve, fontos döntést hozott: A Paks II. beruházás székhelyvárosának, Paksnak a középpontjával létrehozta a Közép-Duna Menti Kiemelt Térséget, amelybe három megye 99 települése, a Duna bal partjáról Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település tartozik.

A döntésről Font Sándor, a kalocsai választókörzet országgyűlési képviselő adott tájékoztatást, aki elmondta: „Varga Mihály és Süli János miniszterekkel konzultálva módosító indítványt nyújtottam be a törvénytervezethez, amelyet az Országgyűlés elfogadott, hogy a térség fejlesztési elképzeléseit egységes koncepcióban lehessen kezelni, kidolgozni. Nem kérdéses, ebből a szempontból nekünk a Duna balparti települései a fontosak.

Az érintett települések:

Akasztó, Bátya, Császártöltés, Drágszél, Dunaegyháza, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dunatetétlen, Dusnok, Fajsz, Foktő, Géderlak, Hajós, Harta, Homokmégy, Kalocsa, Kecel, Kiskőrös, Miske, Nemesnádudvar, Ordas, Öregcsertő, Solt, Soltvadkert, Sükösd, Szakmár, Újsolt, Újtelek, Uszód.

A képviselő felhívta a figyelmet, hogy a Paks II-vel kapcsolatos további fontos hír, hogy az állami tulajdonban lévő PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Kft. két közbeszerzést írt ki. Az egyiket a közel 3200 lakóegységet magába foglaló, az új atomerőmű építésében közreműködő humánerőforrás elhelyezésére szolgáló „konténerváros”, valamint a Kalocsán immár a PIP Kft. tulajdonában lévő Foktői úti laktanya mintegy 3000-3500 munkás elszállásolására való alkalmassá tételének megtervezésére.

Az elszállásolandók teljes létszáma csúcsidőben várhatóan 10-12 ezer fő.
Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint tervezési feladatokra 6,8 milliárd forintot, az ehhez kapcsolódó másik hirdetményben a tervellenőrzési feladatokra 561 millió forintot irányoznak elő.

Az összesen 7,3 milliárd forint értékben kiírt közbeszerzés csak ahhoz képest látszik hatalmas összegnek, hogy az a tervezési, tervellenőrzési feladatokról szól. Ám az uniós közbeszerzési értesítőből az is kiviláglik, a tervezői, ellenőrzési munka óriási alapterületet, szerteágazó feladatokat foglal magába.

• Minimum 115 800 négyzetméter alapterületen legalább 3122 darab lakóegység.
• Minimum 28 300 négyzetméter alapterületen megvalósuló iroda.
• Minimum 21 darab különálló, összesen minimum nettó 229.600 négyzetméter alapterületű épület építése.
• Minimum 15-20 darab különálló építési beruházás egyidejű megvalósítása.
• Egy összefüggő területen egyidejűleg több esetben is minimum 10-15 különálló épület és ahhoz kapcsolódó közmű és közlekedési beruházás építése. (Ez a kalocsai laktanya és a kapcsolódó beruházások)
• Olyan távvezetékek kiváltása, utak építése, valamint felújítása, amelyek az atomenergia-törvény hatálya alá tartozó létesítmények.
• Minimum 85.500 négyzetméter alapterületen ipari vagy logisztikai csarnok építése.
• Minimum 700 000 négyzetméteren legalább 20. 000 méter hosszú gravitációs szennyvízcsatorna és legalább 20. 000 méter hosszú ivóvíz-gerinchálózat megépítése.(Ebben is szerepel Kalocsa) – nyilatkozta Font Sándor országgyűlési képviselő.

forrás: Kiskőrös város Facebook

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve