Kitüntetést vehetett át a kiskunhalasi főorvos

Fotó: szentesimozaik.hu

Állami kitüntetések mellett egészségügyi díjakat adtak át a tegnapi nap folyamán Budapesten. A díjazottak között volt Dr. Med. Habil. Holman Endre Phd., a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza – Urológiai Osztályának vezető főorvosa is.

A díjátadót az eredeti tervek szerint az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan, augusztus 20-a környékén tartották volna, de ezt a koronavírus-járvány meghiúsította. A kiskunhalasi urológiai szakrendelés vezetője a Batthányi-Strattman László-díjat vehette át, amely szakmai vagy közszolgálati munkával a betegellátás vagy tudományos kutatás során az egészségügyi ellátás fejlesztésében elért kimagasló tevékenység elismeréseként adható.

A kitüntetéseket Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára adták át a Pesti Vigadóban.

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Kitüntetést vehetett át a kiskunhalasi főorvos

Állami kitüntetések mellett egészségügyi díjakat adtak át a tegnapi nap folyamán Budapesten. A díjazottak között volt Dr. Med. Habil. Holman Endre Phd., a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza - Urológiai ...