Kokainnal a zsebében kapták el a svéd autócsempészt: 2 év börtönre ítélte a Kiskunhalasi Járásbíróság

Kép: police.hu

A Kiskunhalasi Járásbíróság jogerősen 2 év börtönre ítélte és 3 évre kiutasította az országból azt a 35 éves svéd állampolgárságú férfit, aki ellen orgazdaság, közokirat hamisítás, egyedi azonosítójellel visszaélés és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott Svédországban egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személytől átvett két lopott személygépkocsit, hogy azokat külföldre szállítsa és értékesítse. A szállításhoz segítségül hívta egy szerb állampolgárságú ismerősét, akivel a gépkocsikat 2019. december 7-én Magyarországra szállították. Tompa külterületén egy parkolóba azonban a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Járőrei ellenőrzés alá vonták őket. Ekkor a gépkocsikon nem a hozzájuk tartozó rendszámok voltak elhelyezve, illetve a vádlott egy hamis horvát személyi igazolványt és vezetői engedélyt adott át az igazoltatás során.

Mint arról korábban beszámoltunk, szolgálatból tartott hazafelé egy kelebiai járőr, aki két nagyértékű személyautóra lett figyelmes az 53-as főút melletti parkolóban 2019. december 7-én hajnalban. A kocsik gyanússá váltak a rendőrnek, ezért értesítette kollégáit.

Az egyenruhások intézkedés alá vonták a járműhöz tartozó személyeket. Egyikük – egy férfi – az ellenőrzés során egy horvát személyazonosító igazolványt, vezetői engedélyt és forgalmi engedélyt adott át, amelyek hamisak voltak. Kiderült, hogy a férfi személyazonosságát el akarta titkolni a magyar hatóságok előtt, ugyanis az autó átvizsgálása során elkerült a valódi – svéd – igazolványa.

A vádirat szerint a svéd állampolgárságú vádlott Svédországban egy ismeretlen személytől vett át két személyautót, hogy azokat külföldre szállítsa és eladja. Az autók lopottak voltak, azokat a svéd hatóságok 2019 októberétől körözték is.

A vádlott a gépkocsik szállításához segítségül hívta a nála tartózkodó ismerősét, egy szerb férfit, akivel a gépkocsikat Lengyelországon, Csehországon és Szlovákián át Magyarországra vezették, majd 2019. december 7-én hajnalban érkeztek meg egy vendéglátóhely parkolójába a szerb-magyar határ környékén.

A parkolóban várakoztak, mikor a kelebiai határrendészek ellenőrzés alá vonták őket. A vádlott az őt igazoltató egyenruhásoknak hamis horvát személyi igazolványt és vezetői engedélyt adott át, valamint az is kiderült, hogy a lopott autókon lévő forgalmi rendszámok más autókra lettek kiadva. Ezen kívül az autókban lévő, a rendőröknek átadott svéd forgalmi engedélyek is hamisítványok voltak.

A vádlott tudta, hogy az átvett gépkocsik bűncselekményből származnak, rajtuk más járművekre kiállított forgalmi rendszámok vannak, illetve a forgalmi engedélyek, a személyi igazolvány és a vezetői engedély is hamisítvány. A vádlott útitársa azonban ezekkel nem volt tisztában. A két gépkocsi együttes értéke közel 11 millió forint volt, azokat a magyar hatóságok lefoglalták és kiadták a tulajdonosnak.

A rendőrök a vádlott kabátzsebében kokaint is találtak, amit saját fogyasztásra hozott be Magyarország területére. A lefoglalt drog hatóanyag tartalma meghaladja a csekély mennyiség felső határát, de nem jelentős mennyiségű.

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Kokainnal a zsebében kapták el a svéd autócsempészt: 2 év börtönre ítélte a Kiskunhalasi Járásbíróság

A Kiskunhalasi Járásbíróság jogerősen 2 év börtönre ítélte és 3 évre kiutasította az országból azt a 35 éves svéd állampolgárságú férfit, aki ellen orgazdaság, közokirat hamisítás, egyedi azonosítójellel visszaélés és kábí...