fbpx

Koronavírus: Folytatódik a mintavétel Kiskunhalason is

Kép: Juhász D. Géza, Halasinfo

Május 13-án, szerdán 14 és 19 óra között Kiskunhalason, a Művelődési ház udvarába várják mintavételre azokat, akik előzetesen levélben, illetve telefonon értesítést kaptak az országos koronavírus-szűrővizsgálatban való részvételre. A Szegedi Tudományegyetem mindenkit, aki értesítést kapott, arra kér, hogy vegyen részt a vizsgálatban és menjen el a mintavételi pontra.

Az országos tesztelésen a KSH statisztikusai segítségével kiválasztott 17 778 fő meghívásos alapon vesz részt, 14 év felett minden korosztályból. A minták 16,4 százalékát a Szegedi Tudományegyetem munkatársai gyűjtik be a régióból, vagyis Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyékből. A május elsején indult 14 napos szűréssorozatban a Szegedi Tudományegyetemről 15 munkacsoport vesz részt, köztük orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek.

A négy megyében előre meghatározott helyszínekre és időpontokra várják azokat, akik előzetesen levélben és adott esetben telefonon értesítést kaptak. A vizsgálatokat mozgó szűrőautók és az Országos Mentőszolgálat munkatársai is segítik majd, annak érdekében, hogy az idősebbeknek, vagy a krónikus betegséggel küzdőknek most se kelljen elhagyni otthonaikat. A Szegedi Tudományegyetem munkatársai az átfogó keresztmetszeti vizsgálatot legalább két alkalommal a járvány lefolyása során megismétlik, melyek között legalább egy hónapnak kell eltelnie. A tesztelésben való lakossági részvétel önkéntes és ingyenes. A vizsgálat során orr- és garatváladék törlésből származó mintát vesznek, ami a PCR vizsgálat meghatározásához szükséges. Másrészt vérvételre is sor kerül, ami az ellenanyag elemzéséhez fontos.

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve