Kutyaszánokkal Csikből Gyimesbe, a Szellő-tetőn keresztül

Három éve már, hogy pár halasi kutyaszán-hajtó túrát tesz Erdélyben.  Mester Sándor „annak idején” a 60. születésnapjára kapta ajándékba az első szánhajtást, hiszen sokat beszélt gyerekkori álmáról, a Jack London: Vadon szava című regényében olvasottak – részbeni – átéléséről, megtapasztalásáról. A 2017-es ajándékból – úgy tűnik – szenvedély lett.

Az egyre népszerűbb rekreációs tevékenységnek több fokozata van. Részt lehet venni egy rövid túrán „kezdőknek”, ami pár kilométer, eldönthető, hogy valaki „csak” szánozni, azaz utazni akar a kutyák mögött, vagy kipróbálja a hajtást is. Ez egy, másfél óra mindössze. Az egynapos túra „haladók”, az 5-7 órahosszáig tart, kb. 25-35 km. a táv, és a résztvevők felváltva hajtják maguk a szánokat, a túravezető mögött, az ő instrukciói alapján. Ez az, amit egyébként átlagos edzettségi állapotban is meg tud oldani mindenki, a „gyakorlat” az indulás előtti rövid kiképzéssel elsajátítható, és hihetetlen nagy élményt ad. Van ezen kívül még  az „extrém”, kétnapos, mintegy 100 km-es hajtás, de ehhez bizony már kell fizikailag is készülni kicsit… vagy nem is kicsit.

A halasiak, csakúgy, mint mindig, a „haladó” kategóriát választották. Mesterék idén február elején utaztak ki barátaival Csíkszeredára, ahol régi barátjuk Parajdi Zoltán tenyésztő, hajtó, kutyaszán-versenyző – „Siberian Angel Team” a csapatának a neve – és remek husky kutyái várták őket.

Pár nappal az indulás előtt még úgy nézett ki, hogy az idei túra „városnézés” lesz csupán, hiszen alig esett még hó – ott is – a térségben, ami esett, a hét elején az is elolvadt, ráadásul ott is átvonult az ítéletidő, fákat döntött ki, utakat mosott el.

Megérkezésük estéjén végül is Parajdi Zoli elmondta, hogy „át kell menni Gyimesbe, ott talán a magas tetőkön lesz hó…”

Így is történt, a csapat útiránya Csíkszereda-Csíkszépvíz-Gyimesfelsőlok volt. Miután elhagyták a települések között kiépített szerpentineket, jobbra letérve a Gyimesek első kicsi településére, Bükkloka felé folytatták az utazást. Körülbelül négy kilométer után megérkeztek az idei bázisra, a csodaszép PIPOSZ-BIRTOK haragos zöld fenyvesekkel, messze kéklő hegyekkel körbezárt vendégházaihoz.
A Tankó-Zsigmond István által irányított üdülőkomplexum remek kínálattal várja a vendégeket, és mivel egyik profiljuk a motoros szánozás, ők voltak azok, akik előtte nap kitűzték a pályát a kutyaszánoknak.

A fogatolás nem volt zökkenőmentes, hiszen a kutyák ebben az évben még nem voltak kint hajtáson, és nagyon „fel voltak spanolva”. Várták, szinte remegtek az izgalomtól, hogy futhassanak. Parajdi Zoli elmondta, hogy nekik ez az életük, erre vannak genetikailag kódolva. Hiába engedi ki őket gyakran „szabad szaladgálásra”, nekik a húzás, a verseny az életük.

Végül, rövid oktatás, emlékezetfrissítés után is elindult a csapat. Fék, megállás, horgonyzás/rögzítés, rollerezés, ráfutás, feszített szár, távolságtartás …  minden a helyére került, rögződött.

A túravezető megy elől, és két szán mögötte. Három túrázó van egy egy csapatban, közülük az egyik a vezérfogaton ül – jól bebugyolálva természetesen –  akivel a pihenőknél felváltva helyet cserélnek a többiek.

Elől tehát nyolc kutyával Parajdi (a szán „pakkjában” ekkor még Gáspár Kornélia), utána Mester hat kutyával, és Ladóczki István négy husky mögött.

A husky nekiiramodtak, felfelé indultak el egy turistaúton, de mint a megveszekedett ördögök. Nem, hogy segíteni kellett nekik, szinte folyamatosan fékezni kellett az iramot. Nagyon élvezték a futást, a havat. Egy, egy rövid megállónál szabályosan le kellett horgonyozni a fogatot, el ne vigyék. Pihenésképpen beásták magukat a hóba, néha csak a szemük látszott ki.

Mivel lent nem nagyon volt hó, szinte végig 1000 méter fölött haladtak, ki egészen a Szellő-tető 1493 méteres magaslatáig. Csodálatos tájon suhantak a szánok.  Kijutva a nyeregbe gyönyörű látvány tárult a túrázók elé, akik meg-meg-álltak csodálkozni, fényképezni. Érintették a régi, világháborús hadi utat is, kitekintettek a harcjármű-elkerülő maradványának beton mellvédjéről a Hargita, a Gyergyó irányába, a Csiki havasok felé.

A vége felé közeledve egy letöréshez érkeztek. Ahogy Zoltán elmondta, másutt nem lehetett kitűzni a pályát, és bizony ez egy meredéllyel fejeződik be. Az út első szakaszát „megoldották” a hajtók, bár a vége felé bizony „le kellet lépni a szánról”, de a bázistól, a PIPOSZ-tanyától pár száz méterre már meg kellett állni, Zoli vitte le a vezérfogatot, a többi szánt, kutyát Tankó–Zsigmond István – és motorosszánja – segítségével engedték le a völgybe, maguk pedig „a hegyekkel jobb a békesség”alapon lesétáltak.

A kutyákat kifogták, a „békéseknek” jutott egy kis jutalom-szaladgálás a domboldalon, az „izgágák” a szállító kocsin pihenhették ki a napi munkát – amit egyébként, szemmel láthatóan, nagyon élveztek

A birtok éttermében házi pálinkával fogadták őket. Volt keletje. Itt találkoztak a velük kiutazó, de ezt a napot túrázással töltő barátaikkal, Horváth Emíliával és Lantos Etelkával, akik elmesélték, hogy szép túrát tettek, és időközben, kedvet kaptak a motoros szánozáshoz is, amit legközelebb feltétlenül ki fognak próbálni. A csapat tagjai fáradtan, egy remek estebéd elfogyasztása közben elevenítették fel az emlékeket, az átélt izgalmakat.

Másnap rövid látogatás a csíksomlyói kegyhelyen, hazafelé városnézés Meggyesen, séta a szép gótikus, barokk épületek között (odaútban Segesvár volt a „hosszú megálló”), majd hazaérkezés Kiskunhalas 127 méteres földrajzi magasságába.

Hatalmas élményt, remek barátokat hagytak a halasiak maguk mögött. Köszönet illet mindenkit, aki segített a szervezésben, lebonyolításban, a vendéglátásban. És persze a fő köszönet, elismerés és tisztelet: Parajdi Zoltánnak és az ő csodálatos „szibériai angyalainak”!

(Munkatársonktól)

 

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve

Kutyaszánokkal Csikből Gyimesbe, a Szellő-tetőn keresztül

Három éve már, hogy pár halasi kutyaszán-hajtó túrát tesz Erdélyben.  Mester Sándor „annak idején” a 60. születésnapjára kapta ajándékba az első szánhajtást, hiszen sokat beszélt gyerekkori álmáról, a Jack London: Vadon szava c...