Majdnem megölte a volt főnökét: életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelnek vádat

A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a Bács-Kiskun megyei rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 62 éves tompai férfi 2018. június 22-én 13 óra körül vélhetően egy korábbi anyagi jellegű elszámolási vita miatt az egyik helyi tanya előtt 40 éves volt főnökét – előzetes szóváltást követően – egy késsel hason szúrta. Ezt követően a gyanúsított elment, és a kést elrejtette.  A 62 éves férfi elfogását követően a helyszíni kihallgatás során megmutatta az elrejtett kést a rendőröknek.  A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság el is rendelt. A kirendelt orvosszakértői vélemény alapján a sértett sérülése közvetlenül életveszélyesnek tekintendő.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

police.hu

További friss hírek