Megyei turisztikai konferenciát rendeztek Kiskunhalason

2018. november 22-én immár harmadik alkalommal került megszervezésre a „Bács-Kiskun Megyei Turisztikai Konferencia 2018” elnevezésű rendezvény, amelyre Kiskunhalason került sor, a Thorma János Múzeum nagytermében. A megyei projektek bemutatása mellett a résztvevők képet kaphattak Kiskunhalas turisztikai elképzeléseiről és a futó fejlesztésekről is.

A rendezvényen a hangsúlyt az új információk, jó gyakorlatok átadására, valamint a fejlesztések és jövőbeni lehetőségek bemutatására helyezték.

Az eseményen részt vett Dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója  előadásában a hazai turizmusirányítás aktuális kérdéseiről tájékoztatta a hallgatóságot.

Bemutatásra került a megyei marketingstratégia, valamint szó volt már jól működő, megvalósított ötletekről. A résztvevők hallhattak a média tudatos használatáról, blogokról, véleményvezérekről és az online marketing legújabb trendjeiről is.

A turizmus fejlesztése fontos szerepet játszik Bács-Kiskun megye fejlesztési prioritásai és céljai között. A megye vezetésének határozott célja, hogy hozzájáruljon a Duna és a Tisza közötti térség turisztikai versenyképességének és vonzerejének növeléséhez, az itteni turisztikai értékek tudatos megjelenítéséhez.

A konferencia Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP – 5.1.1-15-BK1-2016-00001 kódszámú projektjének keretében valósul meg, szervezője a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nkft. A szervezet a megyei turisztikai fejlesztések lebonyolításán túl szerepet vállal a megyei turizmus szereplői közötti párbeszéd erősítésében, a fejlesztések tervezésében, megvalósításában, projekt-tervek és koncepciók kidolgozásában.

További friss hírek