Meseszép tűzzománc kiállítás a Szakiban

Igazán megkapó alkotásokkal örvendeztette meg Nagy László a kiskunhalasi közönséget. Aki kedveli a képzőművészet ezen ágát, feltétlenül látogassa meg a kiállítást május 26-ig a Szakiban.

A tárlat hétköznap 8-18 óra között, hétvégén 10-18 óra között látogatható a VOKE (Szaki) Művelődési Házban.

Nagy László 1949-ben született Kecskeméten. Nyugdíjas vasútmérnök, vasutas család sarja, édesapja pályamester, anyai nagybátyái mozdonyvezetők voltak. A kecskeméti GAMF-on, majd a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán végzett. 2009 nyarán vezető mérnökként ment nyugdíjba.

A kecskeméti Katona József tanulójaként kezdett rajzolni, amit később Palkó József művésztanár segítségével tökéletesített. A kecskeméti Művelődési Központban tartott kiállításon linómetszeteivel vett részt a kezdetekben a 70’-es, 80’-as években. Azután mozgalmas évtizedek jöttek a számára (munka, családalapítás, otthonteremtés). Ez idő alatt a művészetre csak gondolati szinten maradt ideje.

2009-ben ismerkedett meg a tűzzománccal, hiszen tudjuk Kecskeméten nagy hagyománya van ennek a művészeti tevékenységnek. Az első találkozásakor lenyűgözőnek találta az izzó fém, és festék egybekelését. Így az elmúlt esztendőkben már újra aktívan is átéli az „alkotás örömeit”. Nagy segítségére van Skultéti Árpád, akinek lajosmizsei alkotóközösségét rendszeresen látogatja, és aki segíti őt ennek az elég bonyolult technikának a csínját-bínját megismerni. Nagy László dolgozik vas és rézlemezeken, festő és rekeszzománcozással is.

Örömét leli a valóságban szépnek, elgondolkoztatónak látott dogok minél hűbb megörökítésében, még ha ez manapság nem túl divatos irányzat is.

Több kiállításon is szerepelt már a képeivel, medáljaival. Ez utóbbiak kitartó türelemmel, nagyító és csipeszek segítségével készülnek. Sok támogatást kap feleségétől, aki kecskeméti a Szent-Györgyi egészségügyi középiskola nyugdíjas tanára.

Ezt a kiállítást főleg volt vasutas kollégáinak szánta, és sok segítséget is kapott tőlük a megrendezéshez.

További friss hírek

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Rendben Olvasson tovább

Adatvédelem és a sütik irányelve